Az élet az optimizmus szemüvegén át
Mint ahogy gyerekkoromban is, és azóta rengetegszer, idén is a bécsi újévi koncert volt az újév első élménye: az év első kávéjának és a maradék mákos bejgli elfogyasztásának aláfestő zenéje. A szünet előtti rész rendszeresen a reggelizős- ébredős-énidős fázisé, majd a második felére a már egészen friss család gyűlik a tévé köré, hogy a híres ráadások már normál hangerőn zengjenek.
Nyáreste, a balzsamos, meleg fajtából, lenge alig-szél, csuda környezet a kőszegi Festetics-palota belső udvarán. Gyülekező sereg, szép ruhák, illatok, mosolyok- itt ma színház készül.
Teljesen nyilvánvaló, hisz a Köz-játék Kőszegi Színházi Fesztivál kellős közepén járunk. Nagy kíváncsian várjuk a Szénakutyák című darabot, melynek főszereplője Weöres Sándor, a csöngei kis Cina (aka költőóriás) macskája. A darab rendezője a szinte fogadott kőszegi, Göttinger Pál, aki többek között Grecsó Veráját, illetve az Öreghíd alatt című remek darabot is jegyzi.
David Foster Wallace beszédéről egy szintén izgalmas könyv, Steven Kotler: A lehetetlen művészete lapjain olvastam. Már a kivonat is lenyűgözött, a teljes beszéd pedig az egyik legelgondolkodtatóbb írás, amit valaha olvastam. Wallace a beszédet a Kenyon College 2005-ös diplomaosztóján tartotta, de aktuálisabb manapság, mint valaha.
Magyar fordításért köszönet Dénesnek! Nem bírtam megtartani magamnak, olvassátok, ízlelgessétek és gondolkozzatok el rajta. Nem csak bölcsészeknek, minden ésszel élő embernek szeretettel ajánlom! 😉
David Foster Wallace: Ez a víz!
Két fiatal hal úszkál a vízben, mikor találkoznak egy idősebb hallal, aki szembeúszik és biccent nekik: “‘Reggelt, fiúk! Milyen a víz?” A két fiatal hal tovább úszik egy kicsit, míg végül az egyik odafordul a másikhoz és azt kérdezi: “Mi a fene az a víz?”
Nápoly Olaszországon belül is a szívem csücske. Elena Ferrante a legkedvesebb olasz írónőm.
Elena Ferrante nem létezik.