Iskola, középiskola, munka, választások, ünnepek, hétköznapok, ilyen gyöngysorokat fűzünk mostanában sokan. Minden választás egy ünnep, hol kisebb, hol nagyobb.
Az, hogy mennyire életszerű egy 10-12-14 éves gyereket választás elé állítani, az véleményes, de mindenesetre a középiskola-választásról illik megkérdezni az illető gyermeket. Szerencsés esetben a gyermek nagyon is tudja, mit akar, még szerencsésebb esetben ez a választás mind a lehetőségekhez, mind a képességekhez kiválóan illeszkedik.
No, és akkor még nem számoltunk a szülő-faktorral. Köteteket lehetne írni az iskolaválasztó gyermekek szüleiről is, azt hiszem. De az másik fejezet 😊 Van, ki hosszan listáz, elemez, statisztikákat vizslat, másnak egyértelműen csak a leg-leg a megfelelő. Van, aki ragaszkodik a felvételihez, van, aki kerülné. Egyikünk ösztönből dönt, másikunk erőből, vagy akár tradícióból. A hezitálóknak, minden szalmaszálba is kapaszkodóknak hoztam az én kis pályaválasztási szubjektív összeállításomat 10 pontban. Ha csak egyvalaki talál benne egy hasznosítható gondolatot, már megérte.
- Hallgasd meg a gyereket. Lehetőleg ne egyszavas párbeszéd, ne adj ég, kikérdezés legyen, hanem teremts alkalmat rá, hogy elkezdjen magától beszélni a ded. Moziba menet, vagy egy közös családi főzés során, kocsiban, egy sétát téve a környéken, vagy akár a fürdőkád mellett. Annyira talán ismered a gyerekedet, mikor tud legkönnyebben megnyílni. Ha mégsem, hidd el, nem a mostani iskolaválasztás lesz a legnagyobb gondotok. Hagyd, hogy beszéljen, ne akard meggyőzni, vagy letromfolni egyből. Jó, ha megérted, miért gondolja ő az adott iskoláról vagy iskolatípusról azt, amit. Nem, most nem érdekes, te mit gondolsz az iskolaválasztásról, az egy másik beszélgetés lesz.
- Figyeld meg a gyereket. El tud-e mélyedni aprólékos munkában? Van-e kézügyessége? Van-e állóképessége, kitartó? Könnyen teremt vajon kapcsolatot? Ragadnak rá a nyelvek? Milyen műsorok elé ül le magától? Mi előtt ragad ott? Milyen játékokkal játszik? Milyen youtubereket követ? Használja a számítógépet felfedezésre is, vagy inkább tartalmat fogyaszt? Rajongó típus? Önálló? Olvas-e, ha igen, miket? Mely háztartási feladatokba segít be, akár szívesen? OK, ez poén volt, a legkevesebb duzzogással 😊
- Beszélj vele. Érvelj. Most elmondhatod, te miért gondolod azt, amit. Mesélhetsz a saját szakmaválasztásodról, annak pozitív és negatív mivoltáról. Utóbbi is tanulságos, ha így volna, semmiképp se titkold el, mindketten profitálhattok belőle. Egy szakmád van? Több? Esetleg úgy alakult, hogy nem tanultál tovább? Mi volt az oka? Hogy látod az akkori választásodat most, változott-e az évek alatt a véleményed? Mesélj a munkádról, mit szeretsz benne, mi az, ami kihívást jelent. Ha megteheted, vidd be a gyereket a munkahelyedre, lássa, hol és mivel töltöd napjaidat. Ha épp nincs munkahelyed, beszél vele őszintén a helyzetről. A legszerencsésebb pedig, ha ezeken rég túl vagytok, és a tiéden kívül jó pár munkahelyen megfordult már, akár családon, akár baráti körön belül. Mondd el, te most mit tartasz fontosnak, mik a te jelenlegi szempontjaid. Az sem árt, ha eljátszol a gondolattal, hogy most te mit választanál önmagadnak. Apropó, mikor járt a fejedben utoljára a továbbtanulás? Lehet, hogy ez egy remek alkalom?
- Listázz. Ha nem vagy az a típus, akkor is. Egy világos, áttekinthető lista a lehetőségekről mindig jól jön. A sima felsorolás mellé jöhetnek az érvek/ellenérvek, felvételi követelmények, pontszámítási módszerek, fontos időpontok, esetleg távolságok, összegek. Hidd el, jól fog jönni egy objektív lista az utolsó pillanatok érzelmi cunamijában és kapkodásában. Ne emiatt maradjon el a felvételire jelentkezés!
- Tervezzetek. Képzeljetek el egy hetet az új iskolával a középpontban. Magasabb lesz az óraszám, többet kell készülni. Ez az, ami teljesen biztos, hacsak nem terveztek országot is váltani. Ha igen, néhánnyal több kérdés, ebben egyelőre nincs tapasztalatom. Kollégista lesz? Bejárós? Önálló? Mi az az időpont, amikor el kell indulnia naponta? Hogyan jut haza? Milyen gyakran jöhet? Vannak testvérek? Milyen a viszonyuk? Velük vagy nélkülük lesz könnyebb napi szinten a boldogulása a középiskolásnak? Mennyire ragaszkodó, hol tart most a leválásban? Hol tartasz te abban, hogy elengedd? Folytathatja-e a mostani sportját, hobbiját? Mit bír ki a családi költségvetés? Mit bír ki a gyerek? Azt az egyet ne felejtsétek el, hogy ő még gyerek, akkor is, ha két méter, akkor is, ha ötéves kora óta orvos akar lenni vagy ács, a megye legerősebb gimnáziumába vagy a leghírhedtebb szakiskolájába egy gyerek fog belépni jövő szeptemberben.
- Kérdezzetek. Biztasd őt is kérdezésre, és te se legyél rest. A legfontosabb, legfrissebb infók bizonyára nem a netről vagy a felvételi tájékoztatókból jutnak el hozzátok. Használd az összes networking-csatornádat, lehetnek meglepetést hozó beszélgetések.
- Kételkedjetek. Ahogy a legvadabb pletykák, úgy a legrosszabb vagy legtökéletesebb iskolákról szóló történetek fele is mese. Tökéletes intézmény amúgy sincs, vagy lehet, hogy csak én nem találkoztam vele?
- Hallgassatok. Jó a tanács, főleg, ha sok van, és ha a helyén kezeljük őket. Az ifjabb családtagokét (kisebb tesó: lehetne a Peti mozdonyvezető) és egyszeri ismerősök jótanácsait (Margitka is milyen jól megél a fodrászatból) pláne, mert 10 év múlva nem sok mozdonyvezető kell már, ha minden jól megy, és lehet, hogy a mi gyerekünk nem egy ügyes kezű típus, és simán is ekcémára hajlamos a keze, nem kell napi több órán át vegyszeres vízben áztatnia hozzá. Egy figyelmes, értő pedagógus vagy rokon (nagymama/nagypapa/nagynéni, stb.) tanácsai azonban aranyat érhetnek. Egyrészt a pedagógusok jelentős része jól ismeri a képzési kavalkádot, ideális esetben régi tanítványoktól, kollégáktól naprakész infóik vannak a nem hivatalos csatornákon keresztül is, másrészt pár éve naponta látnak a gyerekeinkről egy olyan képet, amilyet mi nem. A nagyszülők, rokonok, nagyobb testvérek, unokatestvérek már ha vannak, és jó a kapcsolat, a gyerekeknek szintén egy olyan oldalát ismerhetik, ami szülőként előttünk van ugyan, de nincs fókuszban. Sok olyan felnőttről tudok, akit nagypapája/nagymamája félmondata indított el egy-egy sikeres pálya felé.
- Bízzatok. Magatokban, és a közös választásotokban. Leginkább a gyerekben, és ha ő magában nem bízna eléggé, biztassátok. Ha kételkedik önmagában, vagy a választásában, épp elég gond neki, nem kell ráerősíteni egy lapáttal. Ne érezze azt semmiképp, hogy ez az egész az ő egyszál egyedül-döntése. Persze, ha elég tudatos, érett, és a választása mellé a család is oda tud állni, az remek. A tapasztalatom azonban az, hogy a gyerekekben sok a kétség. Elég lesz-e a pontom? Becsúszott két négyes (vagy kettes), mennyire számít? Mi lesz, ha nem kapom meg félévkor a jobbat? Mi lesz, ha nem sikerül a felvételi? Ha nem tudom megfutni időre a Coopert? Ha belesülök a felvételi zongoradarabba? Lesz majd cimborám az új helyen? Ha mégsem tetszik? Ha nem fog menni? Lesz időm a haverokra, hobbimra? Számtalan kérdés forog az ő fejében is, amiben lehet, könnyítsünk a terhein.
- Ne féljetek. Nincs végleges döntés. Ki lehet iratkozni, át lehet menni, újra lehet gondolni, ha valami nagyon nem klappol. Ha megvan az esélye a betlinek (mikor ne lenne?), legyen egy B terv, sőt. Manapság a C terv sem tűnik olyan nagy badarságnak. Egy másik suli, egy másik út. Ha ugyan most tökéletesnek is tűnik a választás, valami beüthet. Nem jön össze a plusz egy pont, izgult a felvételin és leblokkolt, nem elég a nyelvvizsga se, a szülők egy másik országrészben vagy épp kontinensen kaptak hirtelen munkát, vagy „csak” nem indul a szak. Leginkább az utóbbi. Ne érezze egy pillanatig sem, hogy egy élet, egy életszakasz egy tollvonáson, egy x-en múlik. Mindig lesz egy másik iskola, egy másik szakma, egy új lehetőség. Minden helyzetből lehet és kell is tanulni. Az élethosszig tartó tanulás nem maszlag. Egy valami nem lesz. Új gyerek. Ha belerokkan, ha összeszorított foggal csinál végig valahol négy évet, egy életre tönkre teheti. Legyetek ott mellette. Ha ez megvan, take it easy. Jó lesz.
