Miért oly vonzó a víz?

tettem fel a kérdést, mert engem vonz. Évszaktól függetlenül, ha igazán elemi kikapcsolódásra vágyom, víz felé visz a lábam. Szeretem hallgatni a forrás csobogását, a patak sodrát nézni, még a nagy Duna is elbűvöl, de igazán az állóvizek vonzanak. A helyi csónakázótó is csodaszép, de már alig várom, hogy a kedvenc rohonci tó partján üldögéljek vagy a Balaton összes színét, illatát magamba építsem.

Jó dolog-e a tervezés?

Röviden a kérdésre azt a választ tudom adni, mint az anekdota szerint Popper Péter Lurkó kutyája: „Az attól függ.” De tudom, szerettek olvasni, úgyhogy készültem egy hosszabb válasszal is.

A munkaidőm jelentős részében hivatásos problémamegoldóként feltétlen híve vagyok a tervezésnek. Magánemberként is én vagyok a megrögzött tervező. A listás lány, akinek néha még a listáiról is van egy listája. Ugyanakkor mindkét terepen találkoztam már olyan helyzettel, amikor nem tudtam őszintén kimondani az igent a válaszra.

Menetközben szó estik a tervezés lehetséges csapdáiról is, de kezdjük azzal, miért jó dolog tervezni?

50. Arról, hogy miért is jó nőnek lenni?

Kérdezte ma a fenti kérdést kedves kollegina. Épp ablakpucolás közepette ért a kérdés, volt időm érlelni a választ magamban.

Az első, ösztönös válaszom az, hogy nincs más választásom. Nőként születtem erre a világra, ennek minden ajándékával és terhével. Ezt élem, ezt hajtom virágba, ezt nevelem-növelem magamban, és rendben vagyok ezzel a csajos dologgal, úgy érzem.

Nem mondom, hogy sosem voltak ezzel nehézségeim, életem első néhány évében például ha masnit fontak a hajamba, hangos kiabálással így reagáltam: Fiú vagyok, fiú vagyok!

49. Arról, hogy mit tegyünk mások lábnyomával a készület idején

Ma egy szinte egész napos gyalogtúrán vettem részt. A nagyjából tízfős társaság a havas szántóföldeken, mezőgazdasági utakon bandukolt, hogy a környék kevésbé nyilvánvaló kincseit felkeressük. A nagy attrakcióktól mentes útvonalvezetés, a reggeli köd, a hófödte táj és a maroknyi csapat együtt tette lehetővé, hogy egyedülálló élményben legyen részünk. Igazi adventi készületi túra volt ez, a külső körülmények csak kevéssé nehezítették a befelé- és néha-néha az egymásra figyelést.

Ahogy a lakott területeket elhagytuk, keskeny ösvényeken vagy traktor szántotta mélyedéseken vezetett utunk. Többször ugrattuk egymást azzal, hogy „lábnyomodban járok”. Ami adott esetben egyszerre könnyítette és nehezítette meg a túrázó dolgát.

Milyen is  a másik lábnyomát követni?

46. A szavak varázslatos életéről

A héten egy egészen fantasztikus kommunikációs tréningen voltam. Mondhatná az, aki ismer, hogy én tudok és szeretek beszélni, miért van szükségem effélékre?

Nos, tartozom egy vallomással, s mindjárt kettő lesz belőle: szerintem nem tudok, és ha jobban magamba nézek, nem is szeretek túlzottan beszélni. Harmadik indokom pedig megingathatatlan: szerintem nincs a földön olyan ember, akire ne férne rá az ismétlés és némi újdonság megtanulása. Tehát akármilyen tanfolyam, workshop, ismeretterjesztő előadás legyen is az, én örömmel veszek részt, ha módomban áll. Sokkal kevesebben, mint szeretnék, hol a rendelkezésre álló előzetes tudás, hol a véges anyagiak, de legtöbbször a drága idő korlátozzák tanulmányi vágyaimat.

43. Arról, hogy én valójában egy filodendron vagyok

Figyelem a virágaimat. Ez egészen gyakran elő szokott velem fordulni, de most, az egyelőre napos és magányos reggelemben más hangsúlyt kapnak a megszokott dolgok. Ilyenkor lassabb, nyugalmasabb minden, és a csendes, álmos lakásban a virágok még élénkebbnek tűnnek.

Tegnap a nagy könnyezőpálmámat meg kellett zabolázni, a nyáron kinőtte az asztalát és a levelei olyan szögben nőttek, hogy olyat szinte nem is ismer a geometria. Műtétre írtam elő, szétválasztottam a gyökereket, a szár egy részét pedig feldaraboltam szaporításra. Izgalmas hetek következnek. A szakirodalom szerint könnyű gyökereztetni a növényt, meglátjuk, mekkora szerencsém lesz- még ilyet se próbáltam eddig. Nem is annyira a levágott részek miatt aggódom, azokat félig elgyászoltam a trancsírozásnál, hanem a megmaradt kis anyanövényért.

35. Arról, hogy miért hasznos néha a komfortzónánkból kilépni

A zarándoklat lelki hatásairól még nem vagyok kész írni. Előzetesként annyit azért elárulok, hogy a négy nap alatt sem szent, sem megvilágosodott nem lettem, habár nagyon sok kérdésemre (és előzetesen egyáltalán fel sem tett kérdésemre is) választ kaptam és formálódtam. Voltak bőven hegyek és völgyek, mind terepen, mind érzelmileg, de mindenképp pozitív az élmény és amint rendbejön a bokám, indulnék is újra útnak.

Most arról elmélkedek, hogy mi mindent tanított nekem ez a nem is igazán nomád, de a megszokott körülményektől mégis eltérő pár nap a mindennapok vitele szempontjából?

33. Az álmok jelentőségéről

Ti szoktatok emlékezni az álmaitokra? Ha nem, nem jelenti azt, hogy nincsenek. Kutatások szerint egy nyolcórás alvás során 4-6 alkalommal álmodunk. Ilyenkor rendszereződik agyunkban az előző nap szerzett sok-sok információ, nem hiába szokták mestereim mondani, hogy a legfontosabb a vizsga előtti éjszaka. Még ha nem éreznénk is, akkor alusszuk okosra magunkat.

Az utóbbi időben annyi minden történt, jó és rossz egyaránt, hogy álmaimban is ez a ködös összevisszaság jelentkezett, nehezen lehetett kihámozni reggelre valami értelmeset belőlük.

30. A korán ébredés hasznosságáról

Gyerekkoromban hajnali hatkor kellett kelnem iskolaidőben, de nyaranként sem volt nálunk divatban a lustálkodás. Ha hétkor, legkésőbb fél nyolckor nem voltam a reggelizőasztalnál, aggódva tette nagyanyám a homlokomra a kezét, és ha nem érezte melegnek, simán kitessékelt a párnák közül.

Sosem voltam nagy partiarc, talán összesen 6-7 alkalommal esett meg velem, hogy pirkadatkor értem haza. Az első 1-2 alkalomra emlékszem, izgalmas, fárasztó és egyben szürreális élmény volt az éjszakai lármából hazasétálni az egyre világosodó ég alatt. Még furcsább volt aludni térni, majd a húsleves-illatra felébredni délben. Nem ittam egy korty alkoholt sem, de a furcsa, új fáradtságtól voltam kótyagos napokig. Aztán persze a főiskola, majd a rendezvényszervezős évek jól megedzettek, jó tréning volt a kisgyerekes évekre.

Akkortájt, a másfél-kétórás alvásblokkok idején fogadkoztam is erősen, hogy ha megtehetem, sose kelek hatkor többé. Aha.