Az élet az optimizmus szemüvegén át
Képzeljétek, új hobbim van. Néhány hete rajzolni tanulok. S nemcsak rajzolni tanulok, de legalább ilyen fontos, hogy a rajzolással magamat is tanulom. Van egy rakás okom arra, miért a rajzolásra szánom a szabadidőm egy szeletét? A három legfontosabb a következő:
Iskola, középiskola, munka, választások, ünnepek, hétköznapok, ilyen gyöngysorokat fűzünk mostanában sokan. Minden választás egy ünnep, hol kisebb, hol nagyobb.
Jókor jut eszembe, ugye? Legalábbis jó későn, de hát ettől bakancslista, és még a nyár is tart. Nézzétek el nekem: holnap kezdődik a nagy nyári szabadságom.
Aki esetleg hasonló cipőben jár, vagy szeretné kimaxolni a következő három hetet, tartson velem. Hoztam 30 könnyen és minimális költséggel megvalósítható ötletet, amelyeket magam is kipróbáltam az elmúlt hetekben, vagy pont ebben a két nyugalmas hétben tervezem. Böngéssz és válassz közülük annyit, amennyi jólesik!
Pontosan két nap múlva, február 15-én kell véglegesíteni a felsőoktatási felvételi jelentkezéseket. Bizonyára vannak még olyanok, akik az utolsó percekben is hezitálnak, taktikáznak, elmeznek, statisztikákat böngésznek. Talán olyanok is vannak, akik még azt sem tudják bizonyosan, hogy merjenek-e jelentkezni? S a igen, hová? Mi a jó szakma, a menő egyetem, a legelismertebb vagy akár a legkönnyebben teljesíthető szak? Kőhalmi Zoltán remek estje inspirálta a címet, az elmúlt 2 napom pedig a témát.
A fenti kérdésekből csak egyre tudom a választ: próbáld meg, hisz veszteni valód igazán nincs! A jelentkezés maximum 6 helyre teljesen ingyenes, és egy kis odafigyeléssel és ügyfélkapu-fiókkal 10 perc alatt megoldható a felvi.hu-n. Az alábbi tanácsok pedig abból a célból íródtak, hogy segítséget nyújtson, ahol arra szükség van. Egy többszörös pályamódosító, egy bölcsészből lett mérnök, és egy leendő tanuló tanácsai a rajtvonalnál állóknak, azaz tulajdonképp majdnem mindenkinek. Tanulni sosem késő!
Akik hozzám közel állnak, tudják azt, hogy az anyatermészettel való kapcsolatom eleven és élő. Ha tehetem, minden héten felkeresem szívbéli templomomat, az erdőt. Gyakran sétálok réteken, patakparton, hegyen-völgyön, s ha valami igazán nyomja a szívemet, a tópart enyhítheti csak a fájdalmat. A víztükör szemlélése, legyen bár széllel borzalt vagy tükörsima, mindig megnyugvással tölt el. Semmi sem tud olyan teljessé tenni, mint egy kiadós séta a természetben, s rögtön utána egy jó beszélgetés finom falatok mellett.
Ez az én arany hármasom nehéz időkre, s talán ezért sem viselt meg cseppet sem az úgynevezett karanténidőszak. Gyakorlatilag ugyanúgy teltek a hétvégéim, mint addig, azt csináltam, amit szerettem és a társaságra sem lehetett panasz. Tudom, sokan épp ebben az időben találtak vissza a természetjáráshoz. Nagy örömmel láttam, ahogy megtelnek az addig gyér forgalmú ösvények, túrautak, népesek lesznek parkolók, tisztások, kilátók a közelben. Az még nagyobb öröm, hogy néhányan „úgy maradtak” és elindultak a természetközelibb élet útján. Nekik és a még hezitálóknak szólnak leginkább a tippjeim, az én kis 12 pontom a természetes(ebb) életért.
Röviden a kérdésre azt a választ tudom adni, mint az anekdota szerint Popper Péter Lurkó kutyája: „Az attól függ.” De tudom, szerettek olvasni, úgyhogy készültem egy hosszabb válasszal is.
A munkaidőm jelentős részében hivatásos problémamegoldóként feltétlen híve vagyok a tervezésnek. Magánemberként is én vagyok a megrögzött tervező. A listás lány, akinek néha még a listáiról is van egy listája. Ugyanakkor mindkét terepen találkoztam már olyan helyzettel, amikor nem tudtam őszintén kimondani az igent a válaszra.
Menetközben szó estik a tervezés lehetséges csapdáiról is, de kezdjük azzal, miért jó dolog tervezni?
Vannak azok a napok, amikor olyan könnyű minden. Amikor nincsenek akadályok, lemondásból is csak annyi, ami még a szívből jön. Amikor nem kell erőlködni, küzdeni és könnyű a jelenben lenni, mert nincs semmi, amitől elvágynánk onnan. Mindenkinek máskor és más ütemben érkeznek ezek a könnyed napok. Nekem újabban a vasárnapjaim azok, amikor elérem ezt a kegyelmi állapotot.
Izgalmas, igazi nyári hét volt ez és váratlanul aktívra sikeredett a vége. Ez nagy szerencse, mert a lelki történéseket én igazán csak mozgás közben tudom feldolgozni magamban, és mostanság van feldolgozni való bőven.
Az utóbbi időben robotpilótába kapcsolva üzemeltem a mindennapokban, és ez hatással volt a hangulatomra is. Ugyan alapvetően optimista és reményteli vagyok, de amikor a lejjebb tekerem az érzés-érzékelés gombot, nem mindig tudok figyelni azokra a külső körülményekre, amelyek megtámogatják a pozitivizmust, többek között a kiegyensúlyozott táplálkozás, a friss levegő, a mozgás és a tevékeny, szabad alkotás maradt el leginkább a sorból.
Nóri 35 éves. Budapesten él, pénzügyes egy multicégnél, fiatal, független nő. Több, mint egy éve távmunkában dolgozik, mint oly sokan az országban.
A lipótvárosi garzon telis-teli burjánzó szobanövényekkel, ápolásuk adja a napi rutin legjobb részét. Ha öntözi, portalanítja, tápoldatozza vagy csak szemével simogatja a növényeit, mintha visszalépne gyerekkorába, a nagymama virágos teraszára. Mennyire szeretett ott pihenni az ízletes ebédek után vagy az iskolából megérkezve. Szerencsére a lezárások alatt a futárszolgálatok mindenről gondoskodtak, még a legújabb növények is kartondobozban érkeztek új otthonukba. Mit szólna ehhez Nagyi? mosolyodott el, majd el is szomorodott, mikor arra gondolt, hogy már nem szól semmit…
A legtöbben abban a hitben nevelődtünk, ha valamit elérünk az életünkben, az elhozza a boldogság érzését. Egy jó jegy, egy sikeres felvételi, egy új pozíció, saját lakás, anyagi javak vagy álmaink autója vagy nyaralása fogja bebiztosítani a boldogságunkat.
De a tapasztalat mást mutat, úgy vagyunk ezekkel a mérföldkövekkel, mint egyszeri agár a műnyúllal. Valami mindig az orrunk előtt van, mi pedig fejvesztve rohanunk a vágyott cél után. Épp csak élni felejtünk el közben, no és boldognak lenni.