Pálya(nem)tévesztési tanácsadó

Pontosan két nap múlva, február 15-én kell véglegesíteni a felsőoktatási felvételi jelentkezéseket. Bizonyára vannak még olyanok, akik az utolsó percekben is hezitálnak, taktikáznak, elmeznek, statisztikákat böngésznek. Talán olyanok is vannak, akik még azt sem tudják bizonyosan, hogy merjenek-e jelentkezni? S a igen, hová? Mi a jó szakma, a menő egyetem, a legelismertebb vagy akár a legkönnyebben teljesíthető szak? Kőhalmi Zoltán remek estje inspirálta a címet, az elmúlt 2 napom pedig a témát.

A fenti kérdésekből csak egyre tudom a választ: próbáld meg, hisz veszteni valód igazán nincs! A jelentkezés maximum 6 helyre teljesen ingyenes, és egy kis odafigyeléssel és ügyfélkapu-fiókkal 10 perc alatt megoldható a felvi.hu-n. Az alábbi tanácsok pedig abból a célból íródtak, hogy segítséget nyújtson, ahol arra szükség van. Egy többszörös pályamódosító, egy bölcsészből lett mérnök, és egy leendő tanuló tanácsai a rajtvonalnál állóknak, azaz tulajdonképp majdnem mindenkinek. Tanulni sosem késő!

Hogyan kapcsolódjunk a természethez?

Akik hozzám közel állnak, tudják azt, hogy az anyatermészettel való kapcsolatom eleven és élő. Ha tehetem, minden héten felkeresem szívbéli templomomat, az erdőt. Gyakran sétálok réteken, patakparton, hegyen-völgyön, s ha valami igazán nyomja a szívemet, a tópart enyhítheti csak a fájdalmat. A víztükör szemlélése, legyen bár széllel borzalt vagy tükörsima, mindig megnyugvással tölt el. Semmi sem tud olyan teljessé tenni, mint egy kiadós séta a természetben, s rögtön utána egy jó beszélgetés finom falatok mellett.

Ez az én arany hármasom nehéz időkre, s talán ezért sem viselt meg cseppet sem az úgynevezett karanténidőszak. Gyakorlatilag ugyanúgy teltek a hétvégéim, mint addig, azt csináltam, amit szerettem és a társaságra sem lehetett panasz. Tudom, sokan épp ebben az időben találtak vissza a természetjáráshoz. Nagy örömmel láttam, ahogy megtelnek az addig gyér forgalmú ösvények, túrautak, népesek lesznek parkolók, tisztások, kilátók a közelben.  Az még nagyobb öröm, hogy néhányan „úgy maradtak” és elindultak a természetközelibb élet útján. Nekik és a még hezitálóknak szólnak leginkább a tippjeim, az én kis 12 pontom a természetes(ebb) életért.

Jó dolog-e a tervezés?

Röviden a kérdésre azt a választ tudom adni, mint az anekdota szerint Popper Péter Lurkó kutyája: „Az attól függ.” De tudom, szerettek olvasni, úgyhogy készültem egy hosszabb válasszal is.

A munkaidőm jelentős részében hivatásos problémamegoldóként feltétlen híve vagyok a tervezésnek. Magánemberként is én vagyok a megrögzött tervező. A listás lány, akinek néha még a listáiról is van egy listája. Ugyanakkor mindkét terepen találkoztam már olyan helyzettel, amikor nem tudtam őszintén kimondani az igent a válaszra.

Menetközben szó estik a tervezés lehetséges csapdáiról is, de kezdjük azzal, miért jó dolog tervezni?

40. A boldog varázsnapokról

Vannak azok a napok, amikor olyan könnyű minden. Amikor nincsenek akadályok, lemondásból is csak annyi, ami még a szívből jön. Amikor nem kell erőlködni, küzdeni és könnyű a jelenben lenni, mert nincs semmi, amitől elvágynánk onnan. Mindenkinek máskor és más ütemben érkeznek ezek a könnyed napok. Nekem újabban a vasárnapjaim azok, amikor elérem ezt a kegyelmi állapotot.

29. A vágyakról és lehetőségekről

Izgalmas, igazi nyári hét volt ez és váratlanul aktívra sikeredett a vége. Ez nagy szerencse, mert a lelki történéseket én igazán csak mozgás közben tudom feldolgozni magamban, és mostanság van feldolgozni való bőven.

Az utóbbi időben robotpilótába kapcsolva üzemeltem a mindennapokban, és ez hatással volt a hangulatomra is. Ugyan alapvetően optimista és reményteli vagyok, de amikor a lejjebb tekerem az érzés-érzékelés gombot, nem mindig tudok figyelni azokra a külső körülményekre, amelyek megtámogatják a pozitivizmust, többek között a kiegyensúlyozott táplálkozás, a friss levegő, a mozgás és a tevékeny, szabad alkotás maradt el leginkább a sorból.

Nóri

Nóri 35 éves. Budapesten él, pénzügyes egy multicégnél, fiatal, független nő. Több, mint egy éve távmunkában dolgozik, mint oly sokan az országban.

A lipótvárosi garzon telis-teli burjánzó szobanövényekkel, ápolásuk adja a napi rutin legjobb részét. Ha öntözi, portalanítja, tápoldatozza vagy csak szemével simogatja a növényeit, mintha visszalépne gyerekkorába, a nagymama virágos teraszára. Mennyire szeretett ott pihenni az ízletes ebédek után vagy az iskolából megérkezve. Szerencsére a lezárások alatt a futárszolgálatok mindenről gondoskodtak, még a legújabb növények is kartondobozban érkeztek új otthonukba. Mit szólna ehhez Nagyi? mosolyodott el, majd el is szomorodott, mikor arra gondolt, hogy már nem szól semmit…

A boldogság, mint a teljes élet záloga

A legtöbben abban a hitben nevelődtünk, ha valamit elérünk az életünkben, az elhozza a boldogság érzését. Egy jó jegy, egy sikeres felvételi, egy új pozíció, saját lakás, anyagi javak vagy álmaink autója vagy nyaralása fogja bebiztosítani a boldogságunkat.

De a tapasztalat mást mutat, úgy vagyunk ezekkel a mérföldkövekkel, mint egyszeri agár a műnyúllal. Valami mindig az orrunk előtt van, mi pedig fejvesztve rohanunk a vágyott cél után. Épp csak élni felejtünk el közben, no és boldognak lenni.