Nóri 35 éves. Budapesten él, pénzügyes egy multicégnél, fiatal, független nő. Több, mint egy éve távmunkában dolgozik, mint oly sokan az országban.
A lipótvárosi garzon telis-teli burjánzó szobanövényekkel, ápolásuk adja a napi rutin legjobb részét. Ha öntözi, portalanítja, tápoldatozza vagy csak szemével simogatja a növényeit, mintha visszalépne gyerekkorába, a nagymama virágos teraszára. Mennyire szeretett ott pihenni az ízletes ebédek után vagy az iskolából megérkezve. Szerencsére a lezárások alatt a futárszolgálatok mindenről gondoskodtak, még a legújabb növények is kartondobozban érkeztek új otthonukba. Mit szólna ehhez Nagyi? mosolyodott el, majd el is szomorodott, mikor arra gondolt, hogy már nem szól semmit…
Szeretett volna egy macskát is, de a férje nem akarta, s mire az is kiderült, hogy őt sem igazán, kitört a nemzetközi vírushelyzet. Macska ugyan nincs azóta sem, de legalább az örökké elégedetlen férfit nem kell kerülgetnie a kis lakásban. Maradtak hát a növények és az egyre erősödő vágy a vidék, az erdők, állatok, nagy terek után.
Egy kis somogyi faluban nőtt fel Nóri, a dimbesdombos-erdős tájon szinte burokban nevelték szülei az egyszem lányukat, a reménységet. Tudták, különleges gyerekük lesz, ezért is nem Eszti, Kata vagy Évi lett, mint a faluban akkoriban népszerű volt, hanem a komolyan csengő Nóra nevet választották a lánynak. Idilli volt minden, édesapja az erdészetnél dolgozott, anyukája a falu óvodájában volt dada, a nagyszülőkkel laktak egy óriási birtokon. A kis szöszke Nóri szép, egészséges volt, jól tanult. Gimnáziumba Kaposvárra járt, kitűnő érettségije után egyetemre ment Pécsre. Apja tanácsára a pénzügyi pályát választotta. A matematika mindig is könnyen ment neki, édesanyjától örökölt hozzá egy jó adag svábos precizitást, nem csoda, hogy éltanulóként már az egyetem befejezése előtt levadászta egy multicég.
Nóri az elejétől kezdve szerette a munkáját, a számsorok, majd excel-makrók felett csak úgy repült az idő, és egyszer csak Budapesten találta magát egy modern irodaházban, számára álomfizetéssel. Anyukája először se akarta hinni, hogy ilyen fizetést tisztességes munkával is meg lehet keresni, de persze örült lánya sikerének. A család mindig is beosztotta a jövedelmét, Nóri is jól bánt a pénzzel, és hamarosan megszerezte élete első lakását. Azt a kedves kis 32 négyzetméteres, második emeleti garzont közel a Duna-parthoz, ahol most is lakik. A társasház ugyan régi, de lakói kedvesek, a lányt szüleire emlékeztetik. Mindig rend és tisztaság van a lépcsőházban. No és nyugati fekvésű a lakás, óriási ablakokkal, hogy a növények is jól érezzék magukat.
Ebben a már-már idilli állapotban érte a lezárás Nórit. Idősödő szüleit féltve meg sem fordult a fejében, hogy hazalátogasson, nem akarta veszélybe sodorni a szeretteket. A rendkívüli helyzet kihirdetése óta betart minden szabályt, s már akkor is csak maszkban lépett ki a házból, mikor még nem volt kötelező. Fertőtlenít, szellőztet, takarít, amit csak lehet, házhoz rendel, de fogyasztását is visszafogta. Mondjuk, eleve nem halmozós típus, a kis lakás és a falusi egyszerűség előbb felkészítette a minimalizmusra, mint az divatba jött volna. A lakás már régóta berendezve, a volt férj ugyan vitte a közös ágyat és a tévét, de előbbi helyett már van egy kényelmes kanapéja, utóbbi pedig egyáltalán nem hiányzik, kiválóan tudja kedvenc sorozatait nézni a laptopon is.
Világot jelentő készülék lett a korábbi munkaeszköze. Ez a megélhetés mellett az összes szórakozása, a boltja, a társasági életének a színtere. Barátai szinte mind külföldön, ki családos, ki szingli, de mind 200 kilométeres körön kívül. Nyaranta és karácsonykor szoktak ugyan találkozni, de tavaly ez is elmaradt. Most húsvétkor videohívásban ujjonghatott kalandor barátnője eljegyzésének, és jót derültek, hogy végre egyszerre havazott Tasmániában és Budapesten. Különös tavasz ez! Kollégáival is jó viszonyt ápol, gyakran ültek be munka után egy kávéra vagy sörre valahová, de persze egy jó ideje csak a chatprogram villogásában merül ki a kapcsolattartás.
Nóri szenvedélyes kultúrafogyasztó is, a kerületi könyvtárba olvasójegye van, mióta ide költözött, s a Vígszínház szomszédságában egyenesen vétek lenne nem bérletesnek lenni. Az összes előadást látta, kedvenceit többször is, ha akadt egy szabad estéje és jegy is, biztosan a színházat választotta. Aztán a koncertek, főleg a szabadtériek! Azokat hogy várta! A szabadságának egy részét minden évben Orfűn és az Ördögkatlan fesztiválon töltötte barátaival, hogy aztán a sok élménytől fáradtan a szülői házban pihenjen meg pár napot. Micsoda élmények voltak! Lovasi hajnali négykor egy szál gitárral, vagy a lassan három évvel ezelőtti Anna and the Barbies koncert, mikor barátnőivel utoljára énekelték együtt közös kedvencüket összekapaszkodva, a Márti dalát. Egy jó ideje ez is kimaradt, és még idén sem mer reménykedni az újrázásban. A csajok egyre ritkábban jártak haza, na meg ki tudja mi lesz a lezárásokkal is…
Az utóbbi években a repülésre is rákapott. A fapados társaságok árazásának köszönhetően nem maradt le egyetlen londoni csoporttalálkozóról se (az évfolyamtársak nagy része Angliában talált boldogulást), de bejárta Észak-és Dél-Európa nagyvárosait is az évek alatt. Mindig minimál-költségvetésből nyaralt, de több, mint egy éve erre sincs mód. Kitalálta, hogy az így megspórolt pénz egy részéből jótékonykodik, másik részéből pedig elviszi születi életük első repülőútjára. Nagyon boldog volt, amikor fejben tervezte a részleteket. Már azt is tudta, Róma lesz az úticél, a következő tavasszal, mire várna még? Addigra biztosan elmúlik a veszélyhelyzet, a szülei amúgy is megkapták már az első oltást. Karácsonyra meglepi őket egy útikönyvvel, előkészíti a „terepet” a lelkükben az utazáshoz, és a következő év Virágvasárnapján már kávézhatnak egy kisvendéglő teraszán a városnézés közepette. Olyan boldogok lesznek az ő drága szülei!
Az örömteli gondolatok sorát egy hasgörcs szakította meg. A fene… Már múlt hónapban is volt hasonló középidőben. Akkor fel is hívta a nőgyógyászát aggódva, de a jó nevű orvos nyugtatta a telefonban. Nincs semmi probléma, októberben megvolt a szűrővizsgálat is, minden a legnagyobb rendben, csak a fogamzásgátló elhagyása lehet a ludas. Mozogjon rendszeresen, táplálkozzon egészségesen, és ha nem múlna a kellemetlen érzet, térjen vissza a tablettaszedéshez. Mármint, ha nem akar gyereket.
Aha, akarna ő, csak momentán nincs kitől. Barátnője nyaggatja is a randiapp miatt, fel is telepítette egyik este a telefonjára, aztán azzal a lendülettel le is törölte. Ez a húzogatós-ismerkedős játék nem az ő világa. Mélyen, belül érezte, hogy nincs erre szüksége, igazából már rég foglalt a szíve. Bár a szép szemű kolléga nem akarta észrevenni a lány érdeklődését. Vagy csak nem tudta, hogy már szabad a pálya? Mindegy is, lassan azt is elfelejti, milyenek azok a szemek, csak az érzet nem akar múlni, ha rágondol. Puff, megint egy görcs. Lehet, tényleg lelki okai vannak, ahogy a barátnője állítja?
Nem múlt, sőt az utóbbi hetekben állandósult a fájdalom, néha már csak fájdalomcsillapítóval tudott elaludni. A háziorvosát is felhívta, mikor kifogyott a gyógyszerből. Két nap múlva sikerült elérni az asszisztenst, aki ugyan kedves volt, de érdemben nem tudott segíteni. A doktor úr elfoglalt, nem tud a telefonhoz jönni, receptet íratna? Igen, persze. Végtére egy fájdalomcsillapító is jobb, mint a semmi, ráadásul azzal még kordában lehet tartani a dolgot. Sajnos a szokásos céges menedzserszűrés tavaly elmaradt, s mikor erőtlenül próbálkozott két hónapja egy laborvizsgálatot kérni a háziorvostól, az elhajtotta. Asszonyom, most veszélyhelyzet van, nem érünk rá ilyenekkel foglalkozni, egészséges, életerős nő, ne aggodalmaskodjon. Marad hát a tabletta. Legalább ennyi. Na és a szép tervek a következő hónapokra!
Pár hét múlva talán már be lesz oltva az emberek többsége, be lehet menni pár napot a munkahelyre is, azt rebesgetik. Bár jól érzi magát a kis oázisában, néha vágyna emberi szóra. Bár az ablakból szoktak beszélgetni a szomszéd nénivel, időnként be is vásárol nekik, de rajta, a gyógyszerészen és a futáron kívül nem nagyon találkozott senkivel egy ideje, még a pizzát is online rendeli, ha havonta egyszer megkívánja. Jó lenne már az ébredő tavaszban belenézni bizonyos szép szemekbe, inni egy kávét valamelyik teraszon, hazautazni megölelni a szülőket, beülni huszadszor is A Pál utcai fiúkra, kiruccanni ősszel Londonba a szokásos találkozóra, fesztiválozni, úszni a Balatonban, satöbbi, satöbbi.
Megint egy görcs, élesebb, mint a korábbiak, mintha egy kést forgatnának meg a hasában. És még egy és még egy, szíve is szaporábban ver, elfehéredik, egy pillanatra levegőt sem kap. Hé, ez nem vicces. Utolsó erejével elkúszik a telefonért, és tárcsázza a mentőket, diktálja a nevét, címét, mondja, hogy pótkulcs a szomszédban. Nem, nincsenek Covid-tünetei, csak a hasa… És snitt. A mentők már csak az ájult lányt találják a virágos, napsütötte lakásban. A notebookból halkan szól a Ha egyszer ennek vége lesz… A fiatal mentős szemében összegyűlik a könny.
Petefészekrák, végstádium. Nóri élt 35 évet. Ebből az utolsót a négy fal között egyedül egy nagyvárosban, távol mindazoktól, akiket és amiket szeretett. Okos volt, szép és sikeres. Kivéve az utolsó csatában, melyet meg se vívhatott.
A történet fikció, de akár igaz is lehetne. Nóri lehetnél te, a szomszédod, a kollégád vagy a szerelmed. Hívhatnák Palinak is, és prosztatadaganata lenne mondjuk. Vagy bármi más.
Évente több, mint 32.000 magyar ember hal meg daganatos betegségben. A veszélyhelyzetben is figyeld a tested jeleit, követeld a jogod a szűrővizsgálatra, a normális egészségügyi ellátásra és ha helyzet van, mindig kérj másodvéleményt. Életet menthet.
A cikk a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából készült. Hazánkban 1993 óta minden év április 10-én emlékezünk a rákmegelőzés és gyógyítás fontosságára.
