Nyári bakancslista

Jókor jut eszembe, ugye? Legalábbis jó későn, de hát ettől bakancslista, és még a nyár is tart. Nézzétek el nekem: holnap kezdődik a nagy nyári szabadságom.

Aki esetleg hasonló cipőben jár, vagy szeretné kimaxolni a következő három hetet, tartson velem. Hoztam 30 könnyen és minimális költséggel megvalósítható ötletet, amelyeket magam is kipróbáltam az elmúlt hetekben, vagy pont ebben a két nyugalmas hétben tervezem. Böngéssz és válassz közülük annyit, amennyi jólesik!

Elültetni a magot

Hétköznap reggel a téli álmából lassan ébredő tavaszi belvárosban. A kávézóban isteni illatok, a kinti szürke hidegből belépve jóleső nyüzsgés fogadja a belépőt. Az egyik asztalnál két pályaelhagyó szociálpedagógus beszélget. Az egyik Papp-Felber Anita, a gaztevo.hu oldal tulajdonosa, kisvállalkozó és kertész, a másik pedig én vagyok. Anitát a Vasi Zöld Kosár Magbörze rendezvényén ismertem meg, és előadása után rögtön interjút kértem tőle. Azt gondolom, hogy a növényismeret és-termesztés egyre fontosabb lesz mindennapjainkban, és talán másokat is érdekelhet egy lelkes kert-influencer és a növények világa.

Egy fecske csinált nyarat Velemben

Az elmúlt hónapok, évek minden zaklatottságuk ellenére nekem rengeteget adtak. Belső békét, iránymutatást és nem utolsósorban lehetőséget arra, ami igazán fontos nekem. Itthon töltött minőségi időt, türelemmel, komótosan készített igazi ételeket, nagy beszélgetéseket, csendes ünnepeket. A család és a növényeim mellett a házi kenyereim adták a legtöbb örömet, és minden egyes alkalommal hatalmas büszkeséggel szegem meg a soron következő veknit a közös asztalnál.

Ugyan már három éve kovászolok és sütök, de november óta szintet léptem: a kenyereim sokkal élvezhetőbbek egy kovászos kenyér workshopnak köszönhetően. A tanfolyam első 5 percétől a kenyereknél is jobban érdekelt a foglalkozásvezető. A fiatal, energikus lány már a sokadik volt az általam ismert pályaelhagyó építőmérnökök sorában. Kíváncsi lettem a történetére, és interjút kértem tőle. Horváth Flóra, a Fecskefészek Gasztroműhely tulajdonosa a beszélgetőtársam.

Nemrégiben láttam az Egy fecske csinált nyarat című francia filmet, melyben egy párizsi informatikus megelégelve a nagyvárosi életet gazdálkodó lesz és a francia Alpokba költözik egy tanyára, hogy kecskéket neveljen, sajtot készítsen és vendégházat üzemeltessen. Meg voltam arról győződve, hogy a film ihletett meg a műhely névadásakor, de kiderült, te még nem is láttad a mozit. Honnan hát a Fecskefészek neve?

Számomra a fecske a gyerekkort, a falusi életvitelt, a hagyományainkat, gyökereinket szimbolizálja, így egybeolvad mindazzal, ami a műhelyt életre keltette. Köztudott, hogy a fecskék állománycsökkenése évek óta folyamatos, ami a felgyorsult, „modern” életvitelünk egyik következménye. Az én Fecskefészkem ezt hivatott „visszafordítani” azzal, hogy a gasztronómián keresztül nyit kaput az értékőrzésre.

Hogyan kapcsolódjunk a természethez?

Akik hozzám közel állnak, tudják azt, hogy az anyatermészettel való kapcsolatom eleven és élő. Ha tehetem, minden héten felkeresem szívbéli templomomat, az erdőt. Gyakran sétálok réteken, patakparton, hegyen-völgyön, s ha valami igazán nyomja a szívemet, a tópart enyhítheti csak a fájdalmat. A víztükör szemlélése, legyen bár széllel borzalt vagy tükörsima, mindig megnyugvással tölt el. Semmi sem tud olyan teljessé tenni, mint egy kiadós séta a természetben, s rögtön utána egy jó beszélgetés finom falatok mellett.

Ez az én arany hármasom nehéz időkre, s talán ezért sem viselt meg cseppet sem az úgynevezett karanténidőszak. Gyakorlatilag ugyanúgy teltek a hétvégéim, mint addig, azt csináltam, amit szerettem és a társaságra sem lehetett panasz. Tudom, sokan épp ebben az időben találtak vissza a természetjáráshoz. Nagy örömmel láttam, ahogy megtelnek az addig gyér forgalmú ösvények, túrautak, népesek lesznek parkolók, tisztások, kilátók a közelben.  Az még nagyobb öröm, hogy néhányan „úgy maradtak” és elindultak a természetközelibb élet útján. Nekik és a még hezitálóknak szólnak leginkább a tippjeim, az én kis 12 pontom a természetes(ebb) életért.

36. A rendről és rendetlenségről és egy dalról

Livi vagyok, rendmániás. Azt hiszem, abban a bizonyos csoportban  így kell kezdeni a közös munkát. Ám ha még azt is elárulom, hogy krónikus rendetlen vagyok, valószínűleg összezavarok vele sokakat. Ugyan nagyon erősen vágyom a rendet, általában teszek is érte, de ha a lelkemben épp a tornádó alkot, akkor kívül is átveszi az uralmat az őskáosz, szerencsére ideiglenesen. Ez a nyár tipikus példája volt annak, hogy a külvilág leképezte a benti állapotot, és visszafelé is működött- és a káoszspirálban már nem tudtam eldönteni, hogy a háztartás vagy én vagyok szétesettebb.

Nóri

Nóri 35 éves. Budapesten él, pénzügyes egy multicégnél, fiatal, független nő. Több, mint egy éve távmunkában dolgozik, mint oly sokan az országban.

A lipótvárosi garzon telis-teli burjánzó szobanövényekkel, ápolásuk adja a napi rutin legjobb részét. Ha öntözi, portalanítja, tápoldatozza vagy csak szemével simogatja a növényeit, mintha visszalépne gyerekkorába, a nagymama virágos teraszára. Mennyire szeretett ott pihenni az ízletes ebédek után vagy az iskolából megérkezve. Szerencsére a lezárások alatt a futárszolgálatok mindenről gondoskodtak, még a legújabb növények is kartondobozban érkeztek új otthonukba. Mit szólna ehhez Nagyi? mosolyodott el, majd el is szomorodott, mikor arra gondolt, hogy már nem szól semmit…