Az elmúlt hónapok, évek minden zaklatottságuk ellenére nekem rengeteget adtak. Belső békét, iránymutatást és nem utolsósorban lehetőséget arra, ami igazán fontos nekem. Itthon töltött minőségi időt, türelemmel, komótosan készített igazi ételeket, nagy beszélgetéseket, csendes ünnepeket. A család és a növényeim mellett a házi kenyereim adták a legtöbb örömet, és minden egyes alkalommal hatalmas büszkeséggel szegem meg a soron következő veknit a közös asztalnál.
Ugyan már három éve kovászolok és sütök, de november óta szintet léptem: a kenyereim sokkal élvezhetőbbek egy kovászos kenyér workshopnak köszönhetően. A tanfolyam első 5 percétől a kenyereknél is jobban érdekelt a foglalkozásvezető. A fiatal, energikus lány már a sokadik volt az általam ismert pályaelhagyó építőmérnökök sorában. Kíváncsi lettem a történetére, és interjút kértem tőle. Horváth Flóra, a Fecskefészek Gasztroműhely tulajdonosa a beszélgetőtársam.
Nemrégiben láttam az Egy fecske csinált nyarat című francia filmet, melyben egy párizsi informatikus megelégelve a nagyvárosi életet gazdálkodó lesz és a francia Alpokba költözik egy tanyára, hogy kecskéket neveljen, sajtot készítsen és vendégházat üzemeltessen. Meg voltam arról győződve, hogy a film ihletett meg a műhely névadásakor, de kiderült, te még nem is láttad a mozit. Honnan hát a Fecskefészek neve?
Számomra a fecske a gyerekkort, a falusi életvitelt, a hagyományainkat, gyökereinket szimbolizálja, így egybeolvad mindazzal, ami a műhelyt életre keltette. Köztudott, hogy a fecskék állománycsökkenése évek óta folyamatos, ami a felgyorsult, „modern” életvitelünk egyik következménye. Az én Fecskefészkem ezt hivatott „visszafordítani” azzal, hogy a gasztronómián keresztül nyit kaput az értékőrzésre.
A mérnöki pálya mellett sokaknak van teljesen eltérő hobbija, de keveseknél válik hobbiból főfoglalkozás. Te dolgoztál a szakmádban vagy az iskola elvégzése közben már sejthető volt, hogy másfelé visz az utad?
Az egyetem utolsó évében már elhelyezkedtem a szakmámban, amiért nagyon hálás voltam. Mintegy hat évet dolgoztam egy cégnél. Sokat tanultam az emberekről, önmagamról és a „nagybetűs életről” is. A zöldfülű éveim elteltével egyre világosabbá vált számomra, hogy nem ez lesz az én utam. Nem akartam egy monitor előtt ülve leélni az életemet, sokkal kézzelfoghatóbb, kreatívabb, hasznosabb alkotótevékenységre vágytam, amiben kiteljesedhetek. A jelenlegi munkám nem csak egy hobbi, ez a gyerekkori örökségem és egyfajta tisztelgés a felmenőim előtt.
Hogy történt az átállás? Volt, hogy párhuzamosan futtatad a régi és az új szakmádat?
Egyik pillanatról a másikra. Persze, előzmények voltak, jó pár évvel a felmondásom előtt már nyakig merültem az akkor még csak hobbi-gasztronómiába: sütöttem-főztem és workshopokra jártam, ezek töltötték fel az energiaraktáraimat. Viszont fontosnak tartom megemlíteni, hogy soha semmilyen tervem nem volt ezekkel.
2019 októberében a Bükkben pihentünk, Bánkúton. Különleges energetikája van annak a helynek. A munkahelyemre való visszatérés olyan kijózanító volt, mintha leöntöttek volna egy vödör jeges vízzel… Aznap megírtam a felmondásomat. Hagytam magamnak néhány hónap gondolkodási időt és végül 2020 februárjában elindult a Fecskefészek.
Hogy talált rád a gasztronómia?
Az otthoni minta adta az alapokat. Anyukám rengeteget sütött-főzött, én pedig mindig ott sertepertéltem körülötte már egész kicsi koromtól fogva. Figyeltem és tanultam, tizenegypárévesen pedig indultak is az önálló szárnypróbálgatásaim.
Az érdemi áttörést az hozta el, amikor lett egy icipici saját konyhám. Ekkor kezdtem el rendszeresen főzni, sütni, kísérletezni, recepteket fejleszteni. Kerestem a gyerekkorom ízeit, aminek a kulcsa az alapanyag. Ez indított el a kertészkedés felé.
A kovászos kenyér után rögtön a konyha- vagy csak balkonkert a második legnépszerűbb „karanténáldás”. Én így hívom ezeket a lezárások hónapjában oly nagy kedvvel űzött tevékenységeket. Számomra például sokat adott, tanított ez az időszak, engem visszaterelt egy régebbi önmagamhoz, amiért nagyon hálás vagyok. Neked volt valamiféle előzetes tudásod a kertészkedéshez vagy az internet tanított gazdálkodni?
A nagyszüleim mezőgazdasággal, növénytermesztéssel és állattartással foglalkoztak. Együtt laktunk, a házhoz hatalmas telek tartozott, több „kiskerttel”. Mi is segítettünk, amiben tudtunk, így azért ragadt ránk némi tudás, de a szüleink tanácsai, tapasztalatai is sokat segítettek a kezdetekkor.
Állattartással is foglalkoztok?
Nálunk jelenleg nem kivitelezhető, de a családban vannak tyúkok, csirkék, nyulak, ismerősöktől pedig disznó, pulyka, bárány, hal, olykor vad is kerül a konyhára, amiket mindig magunk dolgozunk fel. A zöldségekkel párhuzamosan a húsokat is háztájira cseréltük. Egész más ilyen alapanyagokból főzni és sokkal jobban megbecsülöd azt az ételt, aminek minden összetevőjében ott van a kezed munkája.
A nagybátyám csirkékkel foglalkozott, és egyszer megjelent vagy 50 db elvágott nyakú csirkével nálunk. Nyár közepe volt, nagy meleg és oltári büdös. Talán 12-13 éves voltam, és onnantól hét évig nem ment le egy falat hús sem a torkomon, szóval én akkor voltam vegetáriánus, amikor az még nem trendi volt, hanem csak nyavalygás.
Bár furcsa kérdés lehet ezek után, de mit gondolsz a húsmentes életmódról vagy a most nagyon divatos vegánságról?
Mindent el tudok fogadni, ha észszerű. Sajnos sok olyan emésztőrendszeri megbetegedés alakult ki, ami indokolttá teheti bizonyos alapanyagok ideiglenes vagy akár állandó kiiktatását az étrendből, legyen az hús, tejtermék vagy gabona.
Ami viszont véleményem szerint ártalmas, hogy összemosták a „mentes”-t az egészséges- és környezettudatos táplálkozás fogalmával és üzletet csináltak belőle. A táplálkozásban a kulcskérdés a minőség. Friss, magyar, lehetőleg házi, garantáltan vegyszer-és antibiotikummentes, élő alapanyagokat kellene fogyasztanunk ahhoz, hogy megelőzzük a betegségeket. Magyarországon ideálisak az éghajlati-és talajadottságok ahhoz, hogy megtermeljük a szükségleteinket, mégis az instant megoldások felé terelnek minket. Én nem abban látom a jövőt, hogy még jobban eltávolodunk a hagyományainktól és a magyar gasztrokultúrától, épp ellenkezőleg.
Nagyon egyetértek, én is egyre gyakrabban fordulok vissza nagyszüleim generációjának receptjeihez. Legbecsesebb kincsem például az egyik rokonunk nagyjából százéves szakácskönyve. Ha abból sütök valamit, mindig óriási sikere lesz.
Akkor még nem kapkodtak az emberek. Most mindenhol a gyors, villám- és megúszós ételek receptjei jönnek szembe. Pedig a nap ugyanúgy 24 órából áll, mint akkor, de már a boltok polcairól vásároljuk az élelmiszert és autóval visszük haza a modern, gépesített konyhánkba.
A főzés egy szeretetnyelv, a gondoskodás egyik legkifejezőbb formája. Egyetlen falat étel elárulja, hogy mennyi időt, energiát, gondot fordítottak az elkészítésére.
Ugye? A nagymamám szókimondó asszony volt, gyakran jegyezte meg egy-egy ételről vagy süteményről: „Na, anyád most jókedvében volt, ez a csörögefánk majd elrepül, olyan könnyű lett” vagy „Hű, a Joli néni pogácsája pletykálkodás közben készült”. Én ugyanezt figyeltem meg magamon, ha például kapkodok, vagy nagyon görcsösen akarom a sikert, könnyebben becsúszik egy-egy hiba a folyamatba.
Abszolút egyetértek. Én négy éve sütök heti rendszerességgel kovászos kenyeret. Ha nem ott jár az agyam, kedvetlenül, fáradtan vagy „muszájból” állok neki, egész más lesz a végeredmény. Ilyen lelkületben nincs értelme ételt készíteni.
Flóra, a te tanfolyamaid egészen különlegesek. Nemcsak használható tudást kapunk és recepteket, de a tanfolyam után is türelmesen válaszolsz minden, a kenyérsütéssel, kovászneveléssel kapcsolatos kérdésünkre. Nem fárasztó ez a család, a háztáji és a folyamatos önképzés mellett?
Nekem az a célom, hogy aki eljön hozzám, az használja is a megszerzett tudást. Részletes jegyzeteket adok és talán az átlagosnál hosszabb, cserébe mindenre kiterjedő tanfolyamokat tartok, így csak néhány egyszerűbb kérdéssel szoktatok megkeresni a kurzusok után, amikre nem teher pár mondatban válaszolnom.
Van több zárt Facebook csoportom is, ahol a résztvevőkkel tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jó érzés, amikor megosztjátok a sikereiket és akár fél-egy év múlva is újfent megköszönitek, hogy megtanítottalak titeket például sajtot vagy kovászos kenyeret készíteni.
Attól nem félsz esetleg, hogy valaki „rád szervez”? Azaz a te tudásodat saját maga fogja pénzzé tenni, akár ellenedben is, mondjuk holnapután a szomszéd telken hasonló vállalkozást indít?
Ha ettől félnék, nem is tanítanék. Jártak már nálam kovászos pékségek, vendégházak üzemeltetői és falusi vendéglátók is. Megtisztelőnek éreztem, hogy bíznak a tudásomban és örültem, hogy hozzájárulhatok a sikereikhez.
Én hiszek a vonzás törvényében. Aki az én szemléletemmel tud azonosulni, engem fog választani akkor is, ha még egy tucat másik műhely kínálja mellettem a workshopjait. Nincs új a nap alatt, számomra az egyediség és a hitelesség a legfontosabb, ezek pedig nem másolhatóak.
Szuper hozzáállás! Én is meg tudom erősíteni: Flórából és a Fecskefészekből csak egy van és a filozófia is működik: én például a workshopon megismert összes résztvevővel szerintem egy hétig tudnék beszélgetni. Fejenként. Tavasszal pedig muszáj lesz visszatérni egy másik tanfolyamra, mert a tudásszomj megmaradt. Milyen terveid vannak a műhellyel a továbbiakban?
A kovászos kenyérkészítés megmarad az állandó kínálatban és továbbra is lesznek szezonális tanfolyamok: ősztől tavaszig sajtkészítő, húsvétra kovászos kalácskészítő, nyáron szabadtéri, kemencés-kovászos pizzasütő, karácsonyra aprósüti-készítő.
Újdonságként elindítom a hagyományos nyújtott rétes és az országtorta-workshopokat. Nagyon sok ötletem van, például gyerekekkel is szeretnék majd foglalkozni.
Ezek mellett egyedi megkereséseket is teljesítek, legyen az kitelepülés, csapatépítő vagy rendezvényszereplés. Már készülnek a munkaruháink, a saját tervezésű Fecskefészek-kötényeim és idén mindenképp szeretnék egy weboldalt is, amit később webshoppal bővítenék. Emellett pedig fizikálisan is épül-szépül a ház, a műhely.
Hogy értékeled ezt a kicsit több, mint két önálló évet? Milyen érzés uniós beruházások helyett a saját falusi fészkedet építeni?
Végre úgy érzem, nincsenek korlátaim. Szárnyalhat a kreativitásom és a saját értékrendem szerint építhetem fel a vállalkozásomat. Létrehozhatok valamit a semmiből. A munkámnak van célja és kézzelfogható eredménye. Milyen érzés? Olyan, mintha egy kicsit jobbá tehetném a világot.
Kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptam ebben a két évben és nagyon sok a visszatérő vagy ajánlással érkező tanfolyamosom. Az sem ritka, hogy a fél országot átutazzák miattam: Szegedről, Pécsről, Budapestről, Miskolcról is többször voltak már nálam. Rengeteg értékes emberrel ismerkedtem meg, amiért különösen hálás vagyok.
Megtaláltam a küldetésem és ez a tudat hatalmas lendületet ad a jövőbeli terveim megvalósításához.
Következő interjúalanyomnak Flóra felajánlott egy igazán emblematikus ajándékot: egy saját készítésű kenyeret. Kísérjétek figyelemmel, jövő hónapban ki kaphat kóstolót a modern hagyományőrzés világából?
Addig is jó utat, Flóra, vigyél mind többünket vissza a gyökereinkhez és gondolkodtasd el az arra fogékonyakat! Nagyon köszönöm a gondolatébresztő beszélgetést!
