Livi vagyok, rendmániás. Azt hiszem, abban a bizonyos csoportban így kell kezdeni a közös munkát. Ám ha még azt is elárulom, hogy krónikus rendetlen vagyok, valószínűleg összezavarok vele sokakat. Ugyan nagyon erősen vágyom a rendet, általában teszek is érte, de ha a lelkemben épp a tornádó alkot, akkor kívül is átveszi az uralmat az őskáosz, szerencsére ideiglenesen. Ez a nyár tipikus példája volt annak, hogy a külvilág leképezte a benti állapotot, és visszafelé is működött- és a káoszspirálban már nem tudtam eldönteni, hogy a háztartás vagy én vagyok szétesettebb.
A házban uralkodó viszonyokhoz hozzájárultak a tervszerű és rendkívüli felújítós akciók és az ezt nem annyira támogató anyaghiány- kerek két hónapig közlekedünk oldalazva a fürdőben, de volt már téglaporba temetkezés és minden más, amit csak el tudtok képzelni. Ehhez jön még egy nagy-és egy kiskamasz egész napos áldásos tevékenysége, akiket nemcsak rendben, de életben is kell tartani- tehát a konyhai műveleteket muszáj volt prioritásba helyezni a szent cél érdekében.
A nyár java a boldog tábori és még boldogabb szabadnapokat kivéve azzal telt, hogy igyekeztem mind kevésbé magamra húzni a szaranya szerepet, hogy én reggeltől estig távol vagyok, az ifjak vakációja meg telik a gép előtt. Gondolom, sokaknak ismerős ez a helyzet, ahol se nagymama, sem más segíteni vágyó rokon nem bukkan fel minden utcasarkon. De itt vagyunk- a mindezek ellenére mégis-pillanatnyinak tűnő nyár után, egészségben, együtt és pihent(ebb)en, jár tehát a vállveregetés. A közös szabadidőt amikor csak lehetett valóban közösen töltöttük el, hizlaltuk az élménytarisznyát és egészen kevésszer sikerült házimunkára fognom nemcsak őket, hanem magamat is.
Gondolhatjátok, mi volt itt. Na azt szorozzátok meg kettővel, és pipa.
Nem volt egyszerű megélni mindezt úgy, hogy mélyen legbelül tényleg vágytam a rendre, prioritások ide vagy oda, azért engem zavart a kialakult helyzet, és az iskolakezdés utáni első két zavartalan hétvégét úgy vártam, mint zsidók a messiást. Vagy mint Orbán Viktor a pápát, ha már ma volt a napja. Szóval nagyon. Mindkét hétvégére takarítási és főképp rendrakási akciót hirdettem a népnek.
Miközben sikáltam a körletet, volt időm azon is gondolkozni, hogy mi tartott mégis ennyi ideig? Mármint nekem, hogy egy olyan környezetet teremtsek, amiben jó is lennem? Mi volt a gátja annak a napi talán csak tízperces plusz munkának, ami azért jóval elviselhetőbbé tette volna az eddigi heteket? Aztán arra jutottam, hogy nem biztos, hogy a kinti rendetlenség volt először, és utána lettem a látványtól zaklatott, hanem sokkal inkább belülről indult a zűrzavar. Volt egy jó pár hét, amikor mondjuk így diplomatikusan, nem minden alakult úgy, ahogy ideális lett volna és a híres rugalmasságom is vakációra vonult- vagy vergődtem helyzetekben vagy igyekeztem róluk nem tudomást venni és lenyomni a mélybe. Ez nem túl okos dolog, főleg hosszútávon, szóval kellett ez a zarándoklat, mint egy falat kenyér, hogy végre elkezdődhessen a rendrakás a fejemben.
Mint múlt héten megírtam, nagyon jó volt újra rácsodálkozni pár nap félnomád élet után az ágy puhaságára és a folyó meleg víz luxusára. Innen indult az érzés, hogy ezt a sok jót meg is kell becsülni- és a sok jó között leginkább magamat. És ha én nem érzem magam komfortosan a káoszban, akkor épp ideje fenékbe rúgnom magamat és elkezdeni felszámolni a zavaró tényezőket. Most szombaton hatékonyságnövelési céllal szabadnapot kaptak a legények én pedig terápiás munkára fogtam magam. Egy végtelen hosszúságú Bagossy-és Szabó Balázs Bandája lejátszási lista plusz pár tisztítószer társaságában buliztam végig a napot. A fürdőszobában ráakadtam az egyetlen rúzsomra, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kidekoráltam magam, pont mint régen a háborúba induló harcosok. Isteni érzés volt! Csajok, ajánlom kipróbálásra, esküszöm, sokkal jobb érzés sminkben vécét pucolni, már csak azért is, mert az élénk színek hamarabb tükröződnek a fajanszon 😊
Ha nekem valaki 20 vagy akár 10 évvel ezelőtt azt mondja, hogy élvezni fogok egy ilyen akciót, akkor biztosan megmérem a lázát. Most viszont be kell ismernem, hogy számomra felért egy wellness-hétvégével. Komolyan. Hatékony és látványos volt a munka, még két-három ilyen szett és jöhet a Lakáskultúra fotózni. Szinte hallani lehetett a lakás sóhaját, ahogy a felső szint az emberi időtöltésre alkalmas funkcióját visszanyeri az istálló státusból, ahová valóban csak aludni jártunk hetekig.
Szóval, ha vacakul kezded magad érezni a bőrödben, állj neki takarítani és utána rendszerezni. Aztán ha végeztél, ne hagyd abba, és mindennap szánj rá tíz percet, félórát vagy egy egészet. Garantálom, három héten belül kevesebb időd problémád lesz, plusz őszintébben dúdolhatod Bagossyékkal hazaérkezéskor a klasszikus legalább egy sorát: „Nézd, ez az érzés más!” Nemcsak rendet, rendetlenséget bontani is édes.
