Nem vagyok vérkomoly futball-rajongó, mi több, nem is értek a focihoz, de kétévente a nagy tornák idején engem is elkap a fociláz. Ha épp időm van, megnézem a meccseket, tippelek jó kis céges vagy baráti tippjátékban, elolvasom a csapatokról szóló híreket, és persze szurkolok.
Mióta az eszemet tudom, a mieink mellett mindig is az olaszoknak szurkoltam. Azt a fajta érzelmes focit talán csak az argentínok, uruguayiak tudják játszani rajtuk kívül, ami annyira tetszik nekem. Sokkal több technikánál, állóképességnél, tehetségnél, a szívüket-lelküket beleteszik a játékba.
Látványos és színpadias, a szórakoztatás nagymesterei, legyen az labdavezetés, cselezés, gólöröm vagy épp egy hatalmas (mű)esés. Mindig van kedvencem is a sok jó kiállású fiatalember között, régebben Baggio és Massaro, aztán később Buffon volt rajongásom tárgya, de a mostani válogatottból nehéz kiemelni egyvalakit. Chiellini igazi ász, tökéletes csapatkapitány, humorából időnként kaphatunk kis ízelítőt- hatalmas arc lehet civilben is. Chiesa, a tűpontos passzaival, folyamatos 110%-ával nyűgöz le, és Donnarumma a maga 22 évének magabiztosságával, ragyogó tehetségével méltó utódja a példakép Buffonnak. Sorolhatnám hosszan, de nem teszem, elmondom, miért győztes az én szememben már most ez a válogatott.
Akármi is lesz az esti, valószínűleg kutyakemény meccs vége, ez a csapat megmutatta a világnak, mit jelent a profizmus, a testvériség, az összetartás, a hit, hazaszeretet. Teli torokból, büszkén éneklik himnuszukat, a katolikusok hitüket megvallva keresztet vetnek pályára lépés előtt, látványos focit játszakan, és az is átjön, hogy élvezik a játékot. Ha valakinek gyengébb napja van, a többiek kisegítik, és extrát vállalva zár össze a csapat. Az EB elejétől extrát nyújtó olaszok most a ki-ki meccsek során mutatták meg a világnak, milyen az igazi csapat. Kiesik az egyik legjobb játékosuk? Még jobban belehúz a többi, majd szerenádot adnak neki a repülőgépen. Kihagyja Locatelli az első tizenegyest? Megtapsolja a kapitány, hogy lelket öntsön a többiekbe. Sikerül, végül döntőbe focizzák magukat.
Ma Olaszországnak valószínűleg nem lesz olyan kis települése, ahol ne borulna kékbe és nemzeti színbe minden, ne állna meg az élet cirka kétórányira. Persze, azt is remélem, hogy kicsit hosszabb időre áll meg az élet, és este 11 után hajnalig tartó fiesta lesz Róma, Firenze, Nápoly plusz az összes olasz település utcáin, és családok, baráti társaságok, szomszédságok és vadidegenek borulnak egymás nyakába himnuszt énekelve, Forza Azzurri-t ordítva.
Szerintem ez a foci igazi ereje: összehoz barátokat, szomszédokat, családokat. Találkozásokat, beszélgetéseket generál, egy célért szorít bal-és jobboldali, szegény és gazdag, politika-és gendersemlegesen. Nincs még egy olyan sport világszerte, melyet ennyien szeretnek és élveznek. A szabályok relatíve egyszerűek, ha nem bunkerfoci folyik, látványos is. Minden csapatnak van néhány ásza, akit lehet valamely személyiségvonásáért is szeretni, tisztelni. Idén nyáron biztosan több gyerek vonul ki a számítógép mellől az udvarra vagy a parkba egy labdával egy kicsit pattogtatni, több szülő megy haza egy labdával vagy focikapuval, esetleg mezzel- ez sem puszta fogyasztás, ha a szándék a mozgásra nevelés, a példaadás, a minőségi együtt töltött idő.
Az külön szuper, hogy kijutottak a mi fiaink is, persze jó dolog bálványozni Ronaldot, Mbappét, Sterlinget is, de mennyivel szuperebb, hogy egy magyar gyereknek Szalai Ádám vagy Schäfer András is a példaképe lehet? Milyen jó már, hogy úgy nőhet fel egy generáció, hogy az ő példaképei Európa példaképei is kicsit? A trikolor színe már stimmel, nagyon remélem, hogy még szurkolhatok a magyar válogatottnak is egy hasonlóan rangos eseményen. Megérdemelnék, igazán büszkék lehettünk a mieinkre az EB-n.
Persze amellett, hogy milliókat fertőz a fociláz, legalább ennyire megosztó is. Lehet ellenezni a stadionépítést, és morgolódni, hogy mért nem a kórházakra fordítjuk az árát? De belegondoltatok már ebbe a valószínúleg sokunk által kimondott mondatba úgy igazán? Egy ilyen kívánsággal milyen jövőt rajzolunk magunk elé? Valóban azt szeretnénk, ha a következő generáció olyan egészségi állapotban volna, hogy csak és kizárólag nagy kórházakra lenne szükség? Nem jobb dolog a sportszeretet erősítése, a mindennapos testnevelés, a példaképek biztosítása a mozgásgazdagabb életmód alakításához? Persze óriási lenne, ha emellett a nagy egészségkárosító multicégeket is kivágnák a szponzorációból (hello, Cola, nekünk se kellesz!) és az is véleményes nekem, hogy mit keres a TikTok főszponzorként egy ilyen eseményen? De önmagában a sportba fektetés szerintem hosszú távon megtérül.
Ha el se kezdjük a gyerekekbe azt palántálni, hogy sportolni jó, sportolni jövedelmező, sportolni maga az élet, akkor valóban még több kórházra lesz szükségünk 20-30 év múlva, és még vacakabb egészségügyi mutatóink lesznek. Az is valószínű, hogy sokan azt mondjátok, hogy nem stadionok meg túlfizetett focisták kellenek ehhez, hiszen ott van még millió más sport. Nagyon nagy dolog az is, hogy idén már két biciklistával kint voltunk a Giron, hogy vízilabdázóink, kajak-kenusaink, úszóink világhírűek, öttusában, kézilabdában is ott vagyunk a szeren. Szuper, de mutassatok még egy sportot, ami ennyire közös lap világszerte, mint a foci? Én nem tudok ilyenről, szerintem mai napig a foci hozza össze legjobban a megosztott magyarokat. Nincs erre jobb példa az első hazai EB-meccsnél, amikor is a sokat ostorozott stadionban egy térfélre került végre kormánypárti és ellenzéki politikus. Egy ritka jó pillanata volt a magyar közéletnek, én személy szerint sokkal többre becsülöm az ilyen pillanatokat, mint a dunaparti hétköznapi cirkuszt. Én így szeretném látni elöljáróinkat a hétköznapokon is az országért dolgozni, együtt, vállvetve az országért, nem acsarkodva, primitív szlogenekkel, aljas támadásokkal színvonal alá süllyedni.
No de kanyarodjunk vissza az esti derbihez. Mi már nagyon várjuk, s bár jelenleg darabokra szedve áll a házunk, de erre a kis időre összegyűlik a család a romok felett, és teljes szívvel szurkolunk a világ talán legszerethetőbb csapatának, lélekben milliókkal együtt.
Kedves angolok, őszinte részvétem, de Európa legjobbjai már most az olaszok. Nyerhettek ugyan este, a hazai pálya nektek lejt most is, de a mi bajnokaink már megvannak. Forza Azzurri!
A kiemelt képen az Olasz Nemzeti Válogatott talpig Armaniban, Lucass Possiede képén. Köszönet érte!
