Mikor volt utoljára veletek olyan, hogy semmi se jó? A ruha szúr, a cipő nem elég szellős, a szomszéd túl hangos, X vagy Y idegesítően szól hozzád, a könyv unalmas, a feladat problémás és még sorolhatnám? Velem pont ezen a héten estek meg fentiek. Az sem igaz, hogy mindegyik alaptalan volt, de a közös nevező mégiscsak én voltam a kupacban.
Ezek olyan napok voltak számomra, amikor a szokottnál is többet hadakoztam önmagammal, ritkán esik meg velem, hogy ennyire nehezen lássak ki a kis dobozomból. Szerencsére rájöttem, hol is van a gond- a túlhizlalt és kissé elmagányosodott ego esete forgott fenn.
Az ego furcsa kis állat. Olyan, mint a húsvéti nyúl, ha nem eteted az a baj, ha túleteted akkor meg az. Nélküle nagyjából megszűnnénk létezni, ha viszont átveszi az irányítást a kezünkből, akkor jön a durca és nyafogás. Minden vacak, és mindenki is hülye. Touché.
Az elmúlt hónapokban annyira elszoktam a normális emberi kommunikációtól, hogy magam is megijedtem. Ez az új még digitálisabb világrend teljesen eltávolít a személyes beszélgetésektől, találkozásoktól. Hetek-hónapok óta alig-alig beszélgettem élőszóban a fajtársaimmal, és bizony ez nem segített hozzá, hogy kilássak önmagam kínjai alól. El is indultam megnyugvást keresni, először fejben. A Rezi-várnál tett kirándulásunkon már hívogatott a Béke-sztúpa fehér tornya, de akkor nem volt elegendő időnk a felkereséséhez. Most szombatra volt kitűzve a kirándulás, amire egész héten készültem.
Péntek este a vacsora után, mikor mutattam a képeket az úticélról, a kisebbik gyermekem bevágta a durcát, hogy nem megyünk sehová, mert Forma-1 időmérő lesz. Ő is készült nemcsak napok, de hetek óta a szezonkezdésre, s persze nem tetszett neki ez az egybeesés. Finoman szólva kezdett bennem felmenni a pumpa. Aztán még mielőtt belefeszült volna ki-ki a teljesen jogos igazába, elkezdtünk beszélgetni. Mikor is lesz az az időmérő? Négykor. Szuper, akkor felkelünk időben és hazaérünk fél négyre, jó lesz? Persze, főleg ha útba ejtünk egy (nyilván elviteles) cukrászdát is hazafelé. Ezt meg is ígértem a békekötés örömére.
Innentől a jó sorozat folytatódott. Szombaton remek volt az időjárás, a tervek szerint érkeztünk Zalaszántóra. A parkolótól a felfelé vezető úton egy család érdeklődött, hogy vajon fel lehet-e menni autóval, mert kisgyerekekkel voltak, s nem bírnák a gyalogutat. S bár pontos választ alig-alig tudtunk adni, annyira örültem, hogy még vannak emberek, akik először kérdeznek, ha nem biztosak valamiben. Ugyanis az a jellemzőbb hétvégi turista, aki ha van út valahová, azon elindul még akkor is, ha tiltó tábla vagy sorompó állná útját.
Felérve a sztúpához az ajándékboltnál az árus szólított meg. Én rögtön védekező üzemmódba kapcsoltam, hogy még az odaúton vagyunk, nem szeretnénk még semmit vásárolni. Erre a hölgy kedvesen folytatta, hogy igazából csak azért állított meg, hogy ajándékozzon egy füstölőpálcát. Mindenkinek szoktak adni egyet, hogy fenn a szentélynél valami jó ügyért felajánlhassa. Nem tukmálta a portékát, odaadta az ajándékot, és még egy mosolyt is ajándékozott mellé. Ez volt az a konkrét pillanat, mikor rájöttem, mennyire hiányoznak az egyszerű kedves mondatok egy idegen és köztem. Mintha egy örökkévalóság telt volna el az utolsó teraszos kávém kikérése vagy egy személyes ügyintézés ideje óta. Komolyan, lassan már az Okmányiroda is hiányozni kezd, a klasszikus értékteli vendéglátás, amit annyira szeretek, meg pláne.
Fent a kegyhelynél már jó páran voltak, mégis sikerült a saját tempónkban felfedezni. Ahogy oldalvást álltam várva a nagyobb tömeg távozására, egy csapat fiatalra lettem figyelmes. Nagyon szépen beszéltek egymással, figyelt egyik a másikra, hogy öröm volt rájuk nézni. Hát még amikor egyikük ugrott egy nagyon látványosat. Aztán egy másikuk. Majd egy rövid beszélgetésből kiderült, hogy ők egy sportcsapat tagjai. Remélem a későbbiekben még írhatok róluk, de igazán remek emberekhez volt szerencsém.
A szentélytől lefelé jövet szedtünk egy kisebb csokor medvehagymát. Nem készültünk a spájzolásra, nem is volt nálunk zacskó vagy textilzsák, de a hagymaillatban eszünkbe jutott a finom krémleves, és engedtünk a kísértésnek. Ahogy sétáltunk lefelé, egy hölgy szólított meg, hogy ha elfogadom, szívesen ad egy nejlonzacskót, mert van nála egy felesleges. Ez a spontán kedves gesztus teljesen elbűvölt. Egy hónapra is elegendő jó dolog történt már és még dél sem volt. A hét összes nyűgjét mintha elfújták volna. Igazi jutalom napunk volt ezután is, Szigligeten megkóstolhattunk a Dunántúl legjobb fagyiját, sétáltunk egy jót a parton, töltődtünk a napsütésben- na és végül az időmérőre is rendben hazaértünk.
Búcsúzóul egy nagyon szép ajándékot kaptam. A sztúpa honlapján is megtalálható vers mondandója rímel a heti nyűgjeimre és utat mutat, hogyan fejlődhetek tovább. Ugyan nem lettem buddhista egy látogatástól, de egohízlalás ellen a tudat-fejlesztés a legjobb orvosság. Elhoztam nektek is, hátha tudtok belőle magatoknak útravalót vinni a bölcs sorokból.
A Tudat Fejlesztésének 8 Versszaka
Amikor minden érző lényre gondolok
Értékesebb az a legnemesebb gyémántnál,
Azért, hogy beteljesítsem a legmagasabb célt,
Mindig kedvesek a szememben.
Ha mások társaságában vagyok,
Úgy tekintek önmagamra, mint a legalacsonyabban lévő mindegyikük között,
És szívem legmélyéről,
Úgy tekintek a többiekre, mint legfelsőbbekre.
Minden cselekedetemben figyelni fogom a tudatomat,
A pillanatban, amikor romboló érzelmek törnek fel,
Erősen szembenézek velük és elhárítom őket,
Mielőtt engem és másokat is megsebeznének.
Ha rossz természetű emberrel találkozom,
Vagy sok gaztettet elkövetőkkel, akik hibáik miatt szenvednek,
Úgy tekintek rájuk, mint ritkaságra,
Úgy gondolom, felbecsülhetetlen kincset találtam.
Ha valaki irigységből,
Támad vagy lekicsinyel,
A vereséget magamra veszem (mentálisan)
A győzelmet pedig másoknak ajánlom fel.
Amikor valakinek segítek,
Vagy valakibe nagy reményeket fektetek,
És velem cserébe kegyetlenül, rosszul bánik,
Azt az embert spirituális tanítómként tisztelem.
Egyszóval közvetlenül vagy közvetve
Felajánlom segítségemet és minden örömömet mindazoknak, akik valaha Anyáim voltak,
És csendben magamra vállalom,
Minden fájdalmukat és szenvedéseiket.
Megtanulom betartani ezen tanításban foglaltakat
A 8 világi cél szennyezésétől mentesen.
Minden dolgot illúzióként ismerek fel, és mentes leszek a ragaszkodástól,
Ezáltal elnyerem a kötelékektől mentes teljes megszabadulást.
