Az élet az optimizmus szemüvegén át
Képzeljétek, új hobbim van. Néhány hete rajzolni tanulok. S nemcsak rajzolni tanulok, de legalább ilyen fontos, hogy a rajzolással magamat is tanulom. Van egy rakás okom arra, miért a rajzolásra szánom a szabadidőm egy szeletét? A három legfontosabb a következő:
Mint ahogy gyerekkoromban is, és azóta rengetegszer, idén is a bécsi újévi koncert volt az újév első élménye: az év első kávéjának és a maradék mákos bejgli elfogyasztásának aláfestő zenéje. A szünet előtti rész rendszeresen a reggelizős- ébredős-énidős fázisé, majd a második felére a már egészen friss család gyűlik a tévé köré, hogy a híres ráadások már normál hangerőn zengjenek.
Kőkemény telünk volt, tele nemcsak hideg napokkal, de számos erőpróbával, kudarccal és veszteséggel. Ennek egyenes következménye volt egy olyan betegséghullám kis családunkon, amelyet rég tapasztaltunk. De néha a rosszért is érdemes hálát adni: amikor az élet megállásra késztet, és lenyom pár napra az ágyba, párnák közé önmagunkkal, akkor a lázálmokból „véletlenül” többet tanulunk magunkról, mint az év 362 napjában a tudatos törekedés közben.
Ezekben a napokban jött szembe velem a kérdés: Milyen álmaid voltak gyerekként?
Kilencedik éve ülök le magammal, egy nagy pohár vízzel, egy tollal, a naptárammal és a Yearcompass tervezővel az év végi napokban. Bár munkás feladat, nagyon szeretem összegezni, summázni az eltelt időszakot, levonni a tanulságait, javát tovább mentve tervezni a következőt.
Idén először negyedévente is készítettem kis állapot-ellenőrzéseket, mert 2022 hihetetlen változásokat, tanításokat adott, melyek egy része nem várhatott decemberig. Azt hiszem, ennyire intenzív évem sosem volt még. Ez volt zsinórban a harmadik olyan év, amikor kevés külső körülmény állt a dolgok szerencsés alakulása szolgálatában, mégis sikerült egy tartalmas és gazdag évet kanyarítani. Tanulságos számomra, hogy nem a körülményeink, sokkal inkább reményeink, álmaink alakítják az életünket, és bízom benne, hogy jövőre sem lesz ez másként.
Izgalmas, igazi nyári hét volt ez és váratlanul aktívra sikeredett a vége. Ez nagy szerencse, mert a lelki történéseket én igazán csak mozgás közben tudom feldolgozni magamban, és mostanság van feldolgozni való bőven.
Az utóbbi időben robotpilótába kapcsolva üzemeltem a mindennapokban, és ez hatással volt a hangulatomra is. Ugyan alapvetően optimista és reményteli vagyok, de amikor a lejjebb tekerem az érzés-érzékelés gombot, nem mindig tudok figyelni azokra a külső körülményekre, amelyek megtámogatják a pozitivizmust, többek között a kiegyensúlyozott táplálkozás, a friss levegő, a mozgás és a tevékeny, szabad alkotás maradt el leginkább a sorból.
Akik jól ismernek, tudják, hogy nekem konkrét célokra van szükségem nemcsak a fejlődéshez, de a mindennapi élethez is. Kívülről nézve valószínűleg nyomasztó tulajdonság mindig akarni valamit, sőt általában több dolgot is egyszerre, ritkábban szép egymásutánban, de ezt nyertem a csillaglottón, így működök jól.
Nem véletlenül az év csúcspontja az évtervező füzet kitöltése, amikor is lezárom az aktuális évet és kijelölöm a következő főbb mérföldköveit. Teszem ezt évek óta, a legnagyobb megelégedésemre. A kis füzeteken kívül a másik fontos tulajdonom a határidőnaplóm, amit ugyan egészen alternatív módon használok, de ebben vannak lebontva a nagy célok sok kicsire, segítségével adok keretet a mindennapoknak.
Mi ebben a különleges? Mindenkinek, vagy legalábbis a nagy többségnek vannak vágyai- mondhatnátok. De a vágyak és célok ugyan rokonok, mégsem teljesen azonosak.