Akik jól ismernek, tudják, hogy nekem konkrét célokra van szükségem nemcsak a fejlődéshez, de a mindennapi élethez is. Kívülről nézve valószínűleg nyomasztó tulajdonság mindig akarni valamit, sőt általában több dolgot is egyszerre, ritkábban szép egymásutánban, de ezt nyertem a csillaglottón, így működök jól.
Nem véletlenül az év csúcspontja az évtervező füzet kitöltése, amikor is lezárom az aktuális évet és kijelölöm a következő főbb mérföldköveit. Teszem ezt évek óta, a legnagyobb megelégedésemre. A kis füzeteken kívül a másik fontos tulajdonom a határidőnaplóm, amit ugyan egészen alternatív módon használok, de ebben vannak lebontva a nagy célok sok kicsire, segítségével adok keretet a mindennapoknak.
Mi ebben a különleges? Mindenkinek, vagy legalábbis a nagy többségnek vannak vágyai- mondhatnátok. De a vágyak és célok ugyan rokonok, mégsem teljesen azonosak.
A különbség nagy és mégis olyan kicsi: motivációnak vagy a nekem jobban tetsző akaratnak is becézhető. Néha verejtékezik, néha büdös, sokszor kudarc, ám szerencsére többször elégedettség kíséri. Leginkább akkor, ha a rugalmasság nevű haverja is társul hozzá.
Mondhatnátok, hogy oké, biztosan jó sok motivációs szakirodalmat olvastam (amúgy valóban), de nem sokkal jobb spontán élni? Erre én azzal válaszolok, hogy de, ezért is írtam fentebb a határidőnapló alternatív használatát. Semmi sem lehet annyira fontos cél, hogy át ne lehessen tervezni pár órával,nappal-héttel vagy akár hónappal. Nálam legalábbis, ezért sem sorolom az autisztikus tüneteim közé ezt a tervezősdit- szerencsére kiválóan funkcionálok spontán körülmények között is, kivéve ha a reggeli kávém a tét- ahhoz szertartásosan ragaszkodom. Például tavaly el szerettünk volna jutni Portugáliába, ott volt a 2020-as célok között szépen felírva a füzetben, de nem dőltem kardomba az évértékeléskor, sőt, idén sem valószínű, hogy lesz belőle valami. Azért, mert időközben más fontosabb és egyben elérhetőbb célok születtek bennünk, és nemhogy bánkódnánk a tervek felülírásán, de egyenesen örülünk neki, plusz így egy tétel megvan a 2022-es listámra is. Éljenek a post-itre írt célok, csak egy mozdulat átütemezni őket későbbre, és általában akkor se jön ki a rendőrség, ha egyik-másik megfogalmazott célról útközben teljesen lemondunk.
Ez a mindig akarok valamit dolog néha sok tud lenni a közvetlen környezetemnek- nagyjából nincs nap, amikor valamin ne járna az eszem, és néha megmutatkozik a mindig többet és jobbat akarok küzdelmessége is. Nem nagyon adódik unalmas nap vagy hétvége se nálunk- még a mostanihoz hasonló esős napokon sem. Szerencsére jó hosszú az a bizonyos lista, és a kalandozások mellett hosszú sora van a benti tevékenységeknek is. Vagy a virágaim foglalnak le egy fél napra, vagy fogom a csiszolót, esetleg csak simán átrendezek egy polcot vagy szobát. Csak akkor tétlenkedünk, ha akarunk.
Arra az esetre, ha mozdulni se lenne kedvem, mindig van pár könyv a polcon. A vágyott filmeket, sorozatokat is jó előre felírom, becsillagozom alkalmas időre várva. Van ugyanilyen végtelennek tűnő listám az elkészítendő sütikről, ételekről, a becserkészendő úti célokról, a feltétlen frissítendő ruhadarabokról, plusz a Pinteresten is gyűlnek a DIY vagy lakberendezős ötletek, szóval az unalom ritka vendég nálunk. Én vagyok az az ember, akiről bátran mondhatjuk, hogy a lista mámorában él.
Azért is szeretem a keresztény ünnepeket, mert minden nagyobb ünnepünknek megvan a maga felkészülési szakasza, rituáléja, és nemhogy lehet, kell is készülődni a mind teljesebb ünnep-élményhez. Szerencsémre legalább ennyire szeretem a spontán történéseket is. Nem okoz gondot se lelkifurdalást, ha valami vonzóbb dolog adódik például az eltervezett szobafestés helyett. Ezer örömmel kirándulok vagy fogadok vendéget helyette, a munka úgyis megvár- s amennyiben kellően jó a célkitűzés, erős a motiváció, meg is valósul alkalmas időben.
Ez a listázós-tervezős dolog egy szempontból hordoz veszélyt: ha az adott cél nem elég vonzó. Akkor az egyes tételek mind hátrébb kerülnek az én végtelennek tetsző listámon. Ezt az utóbbi hónapokban a nemszeretem házimunkák mellett sajnos pont a testmozgásnál vettem észre.
Korábban vagy nagyon erős személyes célok vagy egy jó csapat céljai buzdítottak munkára és eredményre. Ilyen volt például az első 10 km lefutása, részvétel az Ultrabalatonon, az első Balaton-kör bringával vagy az első triatlonversenyre való felkészülés. Az első 10 kilométer teljesítésére például hónapokig készültem és esőben-sárban-hóban is nekiindultam, mert ott lebegett a cél előttem. Nem volt kérdés, hogy ha egyik nap ki is hagytam a futást, másnap rögtön pótoltam és a kitűzött heti 3 edzés mindig teljesült. Az akarat felülírt minden kifogást.
Aztán azok a sportcélok, melyeket egykor papírra vetettem, szépen sorban megvalósultak. Egy csomó szuper csapatban, emberekkel, tájakon mozoghattam, és mai napig hálás vagyok, hogy megtörténhetett. De ezek a célok ahogy megvalósultak, úgy vált köddé a motivációm. Nem segített persze a karanténidőszak sem, de a lényeg most sem a körülményekben, csakis bennem keresendő. Egyszerűen a mai napig nem találtam annyira vonzó és egyben reális új célt, hogy a sporttéma előre sorolódjon a listámon. A végtelennek tetsző listán jelenleg sincs túl sok mozgással kapcsolatos tétel. Ezen nagyon szeretnék változtatni, mert az utóbbi időben újrakezdtem a kocogást, és ha kimarad egy-egy alkalom, tud már hiányozni, de még könnyen le tudok térni az igaz útról mozgásügyben.
Azon munkálkodom, hogy a magasztos „jobb közérzet, egészséges életmód, karcsúbb alak” lózungokat lefordítsam olyan konkrét tevékenységgé, ami csak a sajátom- és akkor nyugszom meg igazán, akkor válik teljesíthető céllá a vágy a mozgás iránt. Ha van kedvetek ötletelni, szívesen veszem a javaslatokat, örömmel tervezgetnék egy vonzó, de megugorható sportkihívást. Éljenek a célok a vágyak helyett! Egészségünkre!
