2. Hitről és más fontos dolgokról


Dolgos-aktív hét után a hétvégét nagyon vártam. Ilyenkor van pár órám magammal, ezt nagyon őrzöm-vigyázom. Sok jó cikket, könyvrészletet gyűjtök össze erre az alkalomra, és töltődöm egyéb más módokon is.
Az elmúlt napokban több cikkben is a hit-nem hit kérdése jött velem szembe, nyilván nem véletlenül. A tavalyi nem túl egyszerű év nekem azt az ajándékot adta, hogy a hitem szilárdabb lett.

A hit nekem egy egész sajátos kombinációja a gondviselésről való meggyőződésnek, optimizmusnak, szeretetnek. Nem vagyok az a tankönyv szerinti vallásos ember, például az istentiszteletektől általában távol tartom magam. A jó Németh plébános szőlősi miséi magasra tették a lécet gyerekkoromban, azóta kevés vasárnap sikerült azt éreznem, amiért odamegyek. Sokkal inkább egyedi helyzetekben igyekszem töltekezni. A templomok is inkább építészeti-művészeti okból fontosak számomra, bár az is igaz, hogy néhány templomnak vagy kegyhelynek számomra is érezhető jó atmoszférája van. Például a majki remeteség, a bélapátfalvi templom vagy Pannonhalma olyan erős kisugárzású helyek, ahol könnyebb közel kerülni Istenhez.


A vírushelyzet kezdete óta áttettem a heti istenélmény beszerzésének helyét a természetbe. Véletlenül- ösztönösen alakult, hogy minden vasárnap a természetben találtam magam, de nem lehetett volna jobb és igazabb helyet találni. Nekem mindig is az erdő jelentette a teljes gondolat-tisztulást, ott tudok ki-és lekapcsolódni az állandó kattogásból. Számomra a fenyves a legszebb katedrális, a lombok vagy ág-bogak sora helyett nincs az a freskó, ami szebb lenne, a friss föld-vagy hóillat pedig maga a tömjén. Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam erre a megerősítő forrásra, mert valahogy az eddiginél is nagyobb szükségem van a hitemre mostanság.


Sokszor tudományt és hitet (vagy vallást) igyekeznek szembefordítani egymással, mintha egymással versengő területek volnának. Én nem így látom, számomra egymást kiegészítő területek, alapvetően más a céljuk. Nem szeretnék egy fejlett, és tovább fejlődő tudomány nélküli életet, sőt- magam is a tudományból élek. Lenyűgöznek a modern világ csodái, a találmányok, a nagyszerű felfedezések. Óriási dolognak tartom a modern telekommunikációt, a fantasztikus orvosi vívmányokat, a pszichológia felfedezéseit. De amikor elcsüggedek, eszembe nem jutna mondjuk a mágnesességhez fohászkodni, és néha a hit a gyógyulásban lehet, hogy többet segített, mint maga a gyógyszer. Az elektromosság az egyik legnagyobb csoda, manapság nem tudnánk elképzelni életünket nélküle, de a legmodernebb kütyü működése sem vetekedhet azzal, ha egy szerettünk szemében gyúl fény, ugye? És még sorolhatnám…


Ha gondolataim csaponganak, és nehezen találom a jó választ egy érzelmi dilemmára, akkor sem a legmodernebb pszichológiai teszt hozza meg általában a megoldást számomra, hanem a gondviselés. A gondviselés egészen sok formában tud megmutatkozni. Egy jó pillanatban megtalált vers, novella vagy egy könyv, egy zenemű vagy filmben elhangzott mondat mentette már meg napomat, hetemet vagy akár sorsom alakulását is. Például a Pilinszky- versek, Ulickaja-novellák, Frida Kahlo képei vagy Bach muzsikája nélkül egészen valószínű, hogy nem az lennék, aki most vagyok.A gondviselés persze legtöbbször emberek képében érkezik, akik tanítanak, óvnak, formálnak és megtartanak.


Szenvedélyes optimista vagyok, ez is a hitem része. Fontos a tudás, jó barátja, a kételkedés talán még fontosabb, igyekszem is buzgón gyakorolni. Mindennapjaim része, hogy A-t a B-hez hasonlítsam, elemezzek, mérlegeljek. Munkában is, itthon is táblázatokkal, listákkal és adatokkal, anyagokkal zsonglőrködöm. Nem a megváltótól várom, hogy a kosztpénz hó végéig kitartson, sem nem a fohászkodástól lesz meg pár tétel a listáról. De olyan nagy segítség, hogy amikor a nagy szervezésben, cselekvésben kis erő szükséges, van honnan meríteni….Jó dolog úgy végezni a mindennapi feladatokat, hogy egy belső bizonyosságal a háttérben teszek-veszek, és nem tudom, csak bízom erősen: végül minden jóra fordul. Csodával határos módon így is szokott történni legtöbbször.


A szeretet pedig mindhárom közül a legfontosabb. Annyira felszabadító, mióta megértettem hogy ez tényleg csak rajtunk múlik hogy szeretünk-e? Nem kell hozzá a másik, csak a tiszta szándék. Ha én szeretettel fordulok valaki felé, megtörténhet, hogy ő ezt nem viszonozza, nem érti vagy akár visszaél ezzel- de ez engem nem kisebbít, sem az én érzésemet. És persze azt sem tudom, hogy a szeretet megváltoztathat-e egy embert, de hiszem és remélem, hogy igen. Azt már tudományosan is sikerült bizonyítani, hogy a szeretetmegvonás megbetegít, szóval talán okkal reménykedem abban, hogy az önzetlen szeretet gyógyíthat. Különösen igaz ez az önszeretetre. Első és legfontosabb, mert aki nem szereti saját magát, az arra sem lesz képes, hogy a szeretetet továbbadja. A szívvel látás valóban megváltoztat minket és előbb-utóbb másokat is.


Ez tehát az én szentháromságom, sajátos hitem és vallásom, ami megtart a racionális világban. Jó dolog tudni, de számomra ugyanolyan fontos bízni, azaz hinni is. Forrásom és menedékem, és azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy ráleltem. Amen. Awoman.