A héten Föld Napja volt, az egyik legkedvesebb ünnepem. Ünnepelem, hogy ilyen csuda világban élhetek, döntéseimmel hozzájárulhatok, legyen jobb hely ez a kis kedves, esendő bolygó.
Nem gondolom azt, hogy olyan sokat tudnék tenni egy esetleges klímakatasztrófa ellen. Sőt valószínűleg most botránkoztatok meg sokakat: szerintem nem lesz klímakatasztrófa, vagy ha mégis bekövetkezne, nem az embernek lesz köszönhető, akármilyen kártékony kis állatok is vagyunk.
Részemről annyit: ha már ide születtem, akkor itt a Földön, Magyarországon, Vas megyében, helyben kell tennem a legjobbat, ami épp tőlem telik. Bébi léptekkel haladok előre a környezettudatosság sűrűjében, mindig csak annyira, hogy épp egy picikét legyen kényelmetlen, de betartható az adott vállalásom.
Idén tavaszra az a fogadalmam, hogy igyekszem még többet vásárolni kistermelőktől, és csak akkor boltozni piac helyett, ha nagyon muszáj. Hogy miért? Én így akarok hozzájárulni a természetvédelemhez és mind több új tavaszhoz.
A hetekben olyan szerencsém volt, hogy fiatal gazdálkodókkal, igazi értékteremtőkkel találkozhattam. Ki közvetlenül művel földet, ki a vállalkozásával támogat környékbeli gazdálkodókat, ki pedig szülőfalujában épít vállalkozást, hoz létre értéket. Egyenként is szívmelengető történetek, fogtok még hallani róluk tőlem. És tudjátok, mi járt végig a fejemben? Hogy nekem ezek a fiatalok az igazi tavaszi ajándékom, több se, szebb se kell áprilisra. Ők nálam jóval többet tesznek a földért, mindennapjainkért, jövőnkért.
Kicsiben gazdálkodnak. Magvakat vesznek (vagy nevelnek), földet művelnek, emberi léptékben gazdálkodnak. Ha állatokat tartanak, tudják, honnan a takarmány, mit etetnek az állattal, amit saját kezűleg dolgoznak fel. Úgy, ahogy az ősöktől tanulták, pazarlásmentesen. Ha terméket állítanak elő, úgy teszik, ne keletkezzen hulladék. A termék, ha csomagolni muszáj, ne legyen terhére a környezetnek és a lehető legzöldebb legyen.
A nagyipar megöli az álmokat, kizsigerel földet-állatot-embert. Én azt gondolom, hosszú távon iszonyatosan kártékony és veszélyes, ha óriásvállalatok vagy milliárdosok kezében összpontosul a növénytermesztés vagy állattenyésztés jelentős része. Minél inkább emberléptékű egy gazdaság, egy-egy bátor ember, család vagy baráti társaság a gazda, annál nagyobb az esély a kiválóságra. Annál féltőbb kezek ültetik a magot, nevelik a palántát, vigyázzák a veteményest, táplálják az állatokat, hozzák a fontos döntéseket. Persze, árban nem tudnak a nagyiparos alá menni, de nem feltétlenül kerül végül többe a portéka. Mutatom, miért.
Gondolj csak bele, ha egy nagyvállalat bérli a településed határában lévő földeket, és ott mondjuk búzát termeszt, mi lesz az érdeke? Hogy a tulajdonos (aki lehet, sose hallott még Magyarországról se, nemhogy a kis faludról) a befektetésével mind több nyereségre tegyen szert. Ha ezt eszement vegyszerezéssel lehet csak elérni, ugyan mi történik? Legfeljebb a település talajvízébe több káros anyag szivárog be, a termőföld hamarabb kimerül, és a termesztett gabona kevésbé lesz egészséges. De legalább sok lesz belőle és jó áron el lehet adni. Ha a föld kizsigerelődött, majd bérelnek máshol területet, vagy még agresszívebben vegyszereznek. Te meg örülsz, hogy 100 forintért lehet sima lisztet venni a hiperben. Ugyan tápértéke nem sok, tele van állományjavítóval, de legalább olcsó.
Ha ugyanez a földdarab egy kisgazdaság kezében van, a tulajdonosok emberöltők óta a településen élnek, ott alapítottak családot, valószínűleg gyermekeikre is gondolva művelik a földet. Gondosan választanak vetőmagot, szerves talajjavítókat használnak, meggondolják tízszer is, mit permeteznek a növényre. Ha igazán elszántak, talán még a biogazdálkodással is tesznek egy próbát. Bármit is termelnek, felelősséggel teszik, hiszen a sajátjuk a birtok. Őseiké volt, utódaik öröksége lesz. Ha már megtermelték a gabonát, igyekeznek jó áron eladni, vagy saját maguk feldolgozni. Ők is üzletemberek. Lehet, hogy sikerül kis mennyiségben megőröltetni a gabonát, és mondjuk, minimális haszonnal 300 forintért prémium minőségű lisztet árusítanak, 500-ért meg biot a piacon vagy a webshopban. De példálózhatnék még sárgarépával, krumplival, borral, sörrel, csirkemellel, marhahússal, akármivel, amit két kezükkel állítanak elő a kisgazdaságok.
Melyiket választod? A döntésed hosszú távon tömegek életét befolyásolhatja. Te döntesz, hogy a jelenbe vagy a jövőbe fektetsz. De vigyázz, előbbi esetben lehet hogy nemcsak nekik, neked sem lesz jövőd. Az olcsó élelmiszer a jövő kiárusítása is egyben, ráadásul az egészségünk rovására is mehet a silány élelmiszer. Gyengül az immunrendszerünk, s ha valamikor, az elmúlt évben leckét kaptunk, milyen nagy érték a természetes védekezőképesség.
Te, aki a hétvégén az első sörödet vagy salátádat vártad végre a teraszon. Megérdemled, egészségedre, ki is böjtölted. De ha legközelebb kiülsz a teraszra, kérdezd már meg, melyik döntéssel támogatsz egy hazai kisvállalkozót? Melyik étlapon szereplő tétel ad munkát kortársadnak, falubelidnek? Melyik étterem, kocsma veszi itthonról az alapanyagot? Melyik vendéglátó, kereskedő ügyel arra, hogy amit lehet, a közelről szerezzen be, megélhetést adva a környéken élő gazdáknak, vállalkozóknak? Ha a vasárnapi ebédet otthon főznéd meg, és nincs konyhakerted, látogass el egy piacra alapanyagért, vagy kérdezz körbe, ki ismer családi gazdaságokat a környezetedben?
Persze, sok minden szól most a szimpla túlélésről, értem én. De ha már annyira szerencsések vagyunk, hogy itt maradtunk életerősen, maradt kis elköltendő pénzünk is erre a tavaszra- nincs -e többszörös felelősségünk, hogy jó helyre menjen az a pénz, ami másnak csak vágyálom? A közös, zöldebb jövőnkre?
Április a növekedés, a remény, az új hajtás hónapja. Annyira remélem, hogy mind többen látják meg a közeliben, a kicsiben az értéket, a lehetőséget. Azt is nagyon remélem, hogy az a szűk réteg, amelyik még megteheti a szabad döntést portéka és portéka között, a jövőt választja. A jövőt, amelyben nemcsak lehet, de érdemes is élni.
