Házasság hete, szerelmesek ünnepe, évfordulók és egyebek hete. Milyen szép ünnepek! Nekem minimum három okom lenne a héten ünnepelni, mégis kicsit olyan ez a hét nekem, mint amikor az SOS-falus gyerekeket látom a színpadon feszengeni anyák napján. Szívfacsaró.
Hány olyan ember él a világon, vagy ne is menjünk távol- a közvetlen környezetünkben, akik ilyenkor sóhajtanak egy újabb mélyet? Akik szeretnének szeretni, akik keresik az igazit, akik csalódtak és megcsalódtak, akik titokban tudnak csak szeretni, vagy talán már úgy sem. Hosszú a sor, ugye? Én ezen a héten többször gondoltam rájuk, nem volt túlságosan nehéz, van belőlük elég a közelemben.
Bár legszívesebben a kristálygömb és varázspálca módszeréhez folyamodnék, továbbra sincs hatalmamban, na és nem is jelent tartós megoldást a mesékben sem- így elmondom a tuti receptet. No nem a tökéletes kapcsolathoz vagy házassághoz, olyanom épp nekem sincs és valószínűleg senkinek sem.
Ahhoz, hogy hogyan úszd meg a sóhajtozást a következő romantika-cunami idején? Az SOS-gyerek nem választhat a körülményeivel kapcsolatosan ott fenn a színpadon sem, te viszont remélem, felnőtt vagy és megteheted, szóval hajrá.
Első és legfontosabb, hogy valószínűleg nem vagy egyedül a bolygón, vannak körülötted emberek. Nosza, szeresd a jelenleg elérhetőket kezdésnek. Aki pedig nem érdemli meg a szeretetedet, azt kerüld el jó nagy ívben. Mert megérdemled, hogy ne bántsanak. Soha többé.
Ezzel el is érkeztünk a második, vagy sokkal inkább a nulladik ponthoz. Úgy nyílik majd ki fokozatosan a világ előtted, ha megpróbálod magadat tenni az első helyre, és megszeretni. Tudom, évekig ez abszolút nem volt divat itt káeurópai tájakon, egyenesen önzésnek hívták anyáink. Valamint nem áltatlak, időnként kutyanehéz dolog (meg)tanulni, de szükséges.
Az egyik legkedvencebb poénom a következő: „Találj valakit, aki úgy néz rád, mint Németh Szilárd a pacalra!” merthogy valóban nagy igazságot tálal elénk viccesen, és én sem tudnék szebbet kívánni senkinek szerelemfronton. Viszont ehhez a legelső lépés, hogy amikor a tükörbe nézel, akkor te is úgy nézz magadra, ahogyan szeretnéd, hogy mások- vagy az a bizonyos egy nézzen rád. Enélkül nem fog menni. Aki magát nem szereti, az a másikat sem fogja tudni jól szeretni.
Az önszeretet nem az, hogy egyedül megeszel egy üveg nutellát vagy a fél fizetésedet olyan dolgokra költöd, amik pillanatnyi elégedettség-érzetet adnak. Könnyű is lenne. Az önszeretet ezek helyett egy hosszú, helyenként unalmas, máskor fárasztó vagy fájdalmas út, de mindenesetre van benne hepe és hupa bőven. Meg kell tanulni emlékezni, majd rögtön utána felejteni, nemet és igent mondani, néha másoknak de legtöbbször magadnak. Megtalálni, mik az értékeid (mindenkinek van bőven), meglátni a hiányosságokban a fejlődés lehetőségét, örömet szerezni magadnak tartalmas programokkal, értő társasággal és feltöltődéssel.
Azt mondják, nemet mondani nehéz- és így is van, vannak ezzel gondjaim időnként nekem is. Szerintem azonban igent mondani a legnehezebb, leginkább egy másik embernek.
Beleállni valamibe, ami megsebezhet. Ami néha nehéz, fáj, olykor egyenesen a pokolba kívánnád, pedig nagyon is vágysz rá. Ez a sebezhetőség annyira félelmetes tud lenni, hogy sokan aztán meg se próbálják. Félnek feltárni magukat, az érzéseiket, vágyaikat és pótlékokat keresnek. Megedzik a páncéljaikat, és ez a vastag páncél már a magányban sem kerül le egészen. Megszokják, hozzáedződnek a cipeléséhez. Nekik szeretnék üzenni, hogy próbálják meg apró lépésekben közelebb engedni magukat a vágyaikhoz, igyekezzenek megtalálni magukat a kéreg alatt, aztán megszeretni és próbára tenni. Utána jöhetnek a többiek is.
Mindenki megérdemel ma egy virágot/csokit/kirándulást/képeslapot/bármi jólesőt, de elsősorban magától. Boldog Valentin-napot magunknak és egymásnak!
