Vannak azok a napok, amikor olyan könnyű minden. Amikor nincsenek akadályok, lemondásból is csak annyi, ami még a szívből jön. Amikor nem kell erőlködni, küzdeni és könnyű a jelenben lenni, mert nincs semmi, amitől elvágynánk onnan. Mindenkinek máskor és más ütemben érkeznek ezek a könnyed napok. Nekem újabban a vasárnapjaim azok, amikor elérem ezt a kegyelmi állapotot.
Nálunk vasárnap nem kell korán kelni, az egyik alapszabály, hogy nincs ébresztő- ezen az egy napon. Nem kell azon sem gondolkozni, mi legyen a reggeli, ugyanis amerikai palacsinta van juharsziruppal vagy esetleg gyümölcsszósszal. Reggeli után ér lustálkodni vagy még egy kávét lehajtva aktívkodni- ahogy éppen jobban esik. Ma például utóbbira esett a választás, és folytattuk a hetekkel ezelőtt rendrakást. Olyan jó érzés látni, hogy a rendszeres tevékenységnek lassan eredménye is lesz, és egyre inkább kezd az otthon arra a helyre hasonlítani, ahol jó lenni.
Vasárnap azon sem kell aggódni, mi legyen az ebéd. Csakúgy, mint karácsonykor, ilyenkor is egy szabályt tartunk: olyan étel legyen az asztalon, ami mindenki kedvére van, és az asztalnál együtt üljünk, miközben fogyasztjuk az akár háromféle vagy épp csak büféjellegű ételt. Nem kell, hogy órákig készüljön az az étel, még a szép teríték sem kell, de van, hogy mindkettő jólesik, és akkor annak megfelelően alakítjuk a napot, de sosem az ételkészítés alakítja a napunkat.
Van még egy törekvésünk vasárnapra: ezt a napot megtartjuk magunknak, és bár szívesen látjuk a családtagokat, barátokat vagy megyünk mi vendégségbe, de ugyanígy igényeljük azt az időt, amikor zavartalanul lehetünk itthon. Szívesebben szervezzük péntekre vagy szombatra a találkozókat, hogy vasárnapokon mi is megpihenhessünk. Jobban esik csendesedni és befelé figyelni, legalább egy héten egyszer, s ha tehetjük, a misén kívül nem is megyünk emberek közé ezen a napon.
Varázsnap ez azért is, mert ilyenkor rendszerint telik a hűtő és ürül a szennyestartó és a vasalni való rakása is egyre kisebb lesz. Nagyon szeretem az érzést, amikor vasárnap estére szó szerint és átvitt értelemben is rendben van körülöttem minden. Nekem ez a legnagyobb szabadság.
Ahogy a kisebbik gyerekem egy fogalmazásában ki is emelte, én a hétfőket is nagyon szeretem, de szerintem ennek egy oka van: ezek a jó kis kiszámítható (másnak talán unalmas) vasárnapok, amikor testben, lélekben, tevékenységben és gondolatban is elő tudok készülni a következő hétre. Hétfőn még minden olyan könnyű lesz így. Tiszta és illatos ruhák, a lakás is vállalható, általában maradék étel is van- a legjobb nap az énidőre, a töltődésre. Hétfőnként szoktam németórára járni, ilyenkor belefér a késői hazaérkezés is. Ráadásul hétfőn még biztosan nem leszek hulla fáradt, hiszen a megelőző napon jutott idő bőven a töltődésre.
Természetesen fentiek nem jönnek könnyen- illetve a könnyedség érzését nem a jótündér hozza el. Azért tenni kell, mégpedig folyamatosan és nem keveset. De immár- talán a múló évek hatására, késztetésem van tenni a jó szokásokért. Persze pont ugyanekkora vagy még nagyobb a vágy bennem, hogy rutin ne legyen semmiből. Ha egy szokás gépies cselekedetbe csapna, mindent megteszek, hogy megtörjem a rutint. Például ha már oda sem figyelek a reggeli tennivalókra, akkor egy-egy alkalommal beiktatok valami rendkívülit, például előbb kelek kicsivel vagy más útvonalon indulok dolgozni.
A vasárnap délutánok nyugalmát azért is szeretem, mert ugyanolyan változatosak, mint a heteink. Mindig másképp esik jól feltöltődni. Néha egy szundítás, néha egy kis sport, máskor egy izgalmas könyv kapcsol ki a legjobban, és nagyon hálás vagyok, ha épp megtehetem egyiket-másikat vagy akár mindegyiket, tetszőleges sorrendben. Ilyenek az igazán szabad napok.
Sok-sok varázsnapot nekünk!
