A karácsonyfa fényeinél különösen kegyelmi helyzet írni. A lakás meleg, a gyomor már-már tiltakozik az újabb falatoktól, a gyerekek öröme ugyan csillapodott, de még tapintható mindenütt. Hétvége van, az egyik vendégségtől a másikig adódott nyugalmas napon tényleg semmi kötöttség és kötelezettség. A tészta kel magától, gondozása pont annyira engem is gondoz: bizonyos időközönként felállok a kanapéról, hajtogatok egyet, iszom a friss forrásvizet, majd visszatérek a kanapé-kuckóba olvasni, figyelni, írni. Azt hiszem, két-három hónapot simán le tudnék nyomni itt és most.
A szokásos csendes vasárnapi egyedüllétben a fényfüzért figyelve elgondolkoztam a karácsonyon. Néztem a fát, az évről évre ugyanolyan kedves díszeket, és az idei bőkezű ajándékokat vettem sorra.
A legkedvesebb ünnepem a karácsony, évről évre több héten át készülök, listát gyártok, előkészítek, és igyekszem testemet-lelkemet is felkészíteni az ünnepekre. Évről évre hasonlóan alakul a készület, de sajnos az adventi szentmiséket elvitte a vírus idén. Hol karantén- huszárkodtunk, hol szimplán igyekeztünk minimalizálni azokat a helyzeteket, amikor maszkot kell hordanunk, vagy tömegbe kell mennünk. Főleg a gyerekeket nem szeretném kitenni a kényszerű maszkviselésnek, alig várjuk tehát a boldogabb békeidőket, vasárnapi miséket, múzeumlátogatásokat, egyéb most kiszorult aktivitásokat, de néha belopóztunk az üres templomba. Szerencsére a lelki rákészülés nem maradt el, minden egyéb más módon igyekeztünk bensőnket ünnepibe öltöztetni. Kisböjtöt tartottam, a gyerekeknek volt lelki nap az iskolában, én rendszeresen olvastam igéket és kedves útmutató is érkezett online a készület idején. Ez a minden eddiginél csendesebb, befelé fordulósabb készülődés volt az egyik, ami elvezetett a nyugodt ünnephez. Mert éreztem, tudtam, rajtam múlik a java. Ugyan szerencsére voltak lelkes segítőim az úton, mégiscsak az én cipőmnek kellett kopnia közben. S ha már a cipőket említem: az is meggyőződésem, hogy számomra a karácsonyi készülődés idén már nyáron elkezdődött. Ezt az idei békés karácsonyt a nyári mariazelli zarándoklat tette a lelkembe. Csodás érzés volt már közben és utána rögtön is, de hatása jobban kitart a hosszú hónapokon át, mint a nap barnítása a bőrömön.
A fa alatt megnyugvást találtam.
Ami hozzásegített a szemlélődő ünnephez, az a konyhai és háztartásbéli hangolódás. Pár hete rendszeresen sütök kenyeret, és a kenyér tésztája nem tűri sem a kapkodást, sem a türelmetlenséget, sem a figyelmetlenséget. Aki jó kenyeret akar készíteni, annak muszáj tartani a rendet. Ez a kapkodóból lassulósba változás előnyömre szolgált a karácsonyi hajrában is. Nem készült túl sok minden idén, mégis bőséggel elég lett és még másnak is jutott belőle. Ami pedig készült, rászántam a kellő időt és meg is lett az eredménye. Szerintem ilyen jó falatokat még sosem ettünk, valahogy sikerült belefőzni-sütni ezt az odaadó figyelmet a feltálalt ételekbe is. A lakás nem lett ugyan patyolattiszta, de a gyerekkori rutint nem tudtam, nem is akartam levetni. Meggyőződésem, hogy a lélek is tisztább lehet az ablakpucolással, portörléssel, ha akarjuk. Gyerekkorom óta azt láttam, azt tapasztalom: amiben nincs munka, abban öröm sincs annyi, így igyekeztem az észszerűség határain belül a környezetet is ünneplőbe öltöztetni. Vallom, hogy olyan az ünnep, amilyen a készület: nekem az idei ünnepem a készülettől lett ennyire kerek. Rengeteg munkám van benne, de kaptam hozzá tengernyi segítséget az ide vezető úton, csak észre kellett venni, meghallgatni, befogadni vagy épp megcsinálni. Szép lassan.
A fa alatt türelmet találtam.
Hatalmas kegyelem valakivel vagy egész (nagy)családdal együtt ünnepelni, de azt gondolom, ha valakit egyedül talál az ünnep, önmaga is megtalálhatja a karácsony csodáját. Abban születik meg az ünnep, aki tesz is érte, vagy ahogy Szabó T. Anna írja gyönyörűen: „Azé az ünnep, aki várja.” Ugyan évről évre fogy a nem túl nagy családom, de vallom: lelkünkben velünk ünnepelnek azok, akik már nem lehetnek itt, odafentről segítik a mi kis földi karácsony-várásunkat, vigyázva ránk.
A fa alatt bizonyosságot találtam.
Idén minden eddiginél több ismerősöm szenvedett el fájó veszteséget. Volt, aki a családtagját, ki egy alig elkezdődött életet, ki a barátját, szerelmét vagy az álmait kellett, hogy meggyászolja, és sajnos halmozott tragédiák is történtek. Nekik és minden sorstársuknak minden bizonnyal nem a „Fel nagy örömre” szellemében teltek a szent napok, de remélem, találtak egy-egy apró jelet, fényes pillanatot az idei ünnepben. Imáimban benne voltak mindnyájan, és hatalmas ajándékot adtak nekem. A most tiszteletét, a jelen mind teljesebb megélést hangsúlyozta minden egyes veszteség számomra, hisz nem biztos senki élőnek, hogy lesz holnap is. Ezt némi egészségügyi helyzet is kiemelte idén számomra, de Luca-napra kiderült, hogy szerencsére kaptam némi haladékot az égiektől itt a földön.
A fa alatt őszinte hálát találtam.
Az egyik legmegosztóbb karácsonyi szokás talán az ajándékozás. Számomra elválaszthatatlanul hozzátartozik az ünnephez, de értem, ha valaki másképp éli, és tárgyi ajándékok nélkül is ünnep az ünnep. Sokszor küszködök az ajándékozással, és nemcsak azon múlik, szeretem-e vagy ismerem-e az illetőt? Néha azonnal kiötlöm az álomajándékot, néha nem, de egy biztos: a karácsonyi ajándéknak tartalmaznia kell meglepetést is. Persze, van levél a Jézuskának, vannak álmok és a nagy ünnepre tartogatott vágyak legalábbis a gyerekek részéről, de mindig kell valami kis apróság, amire a másik nem számít. Hozzátartozik a karácsonyhoz a titok, a meglepetés, ezért az első számú alapszabály a házban, hogy adventben nincs bújócska. Életem egyik legnagyobb gyerekkori csalódása volt, amikor rátaláltam az egyik szekrény aljában a karácsonyi ajándékomra. Bőven képben voltam már azzal, hogy anyukám a Kisjézus, de borzasztóan rosszul esett a varázs szándéktalan megtörése. Azt hiszem, el is sírtam magam, szóval igyekszem a gyerekeket megkímélni ettől az élménytől. Partnerek ebben, ők maguk is élni akarják a csodát, mi pedig igyekszünk megteremteni nekik, amíg csak tehetjük.Idén sajnos elmaradt a hagyományos délutáni pásztorjáték, amikor is az angyalok sürögnek-forognak felénk, így az éjszaka leple alatt érkezett a Kisjézus. Volt meglepetés reggelre, erre valóban nem számított senki nálunk, kettőzött volt így az öröm. Szerencsések vagyunk azért is, mert bárminek, tényleg bárminek nagyon tudnak örülni a fiúk, az örömük ránk is sugárzott. Én magam az ajándékozás másik oldalával is gondban vagyok, egyszerre szeretek is kapni, és néha nehéz is elfogadni a jót, megélni az örömet. Nem azért, mert nem tetszene az adott dolog- én is tudok örülni egy fűszálnak is már ha magam akadok rá. Kell viszont némi (nem is kis) bátorság elfogadni szívből az ajándékot, hogy valaki kimutatja általa a szeretetét, figyelmét irántam, de talán képes vagyok a változásra.
A fa alatt örömet találtam.
