Az élet az optimizmus szemüvegén át
Képzeljétek, új hobbim van. Néhány hete rajzolni tanulok. S nemcsak rajzolni tanulok, de legalább ilyen fontos, hogy a rajzolással magamat is tanulom. Van egy rakás okom arra, miért a rajzolásra szánom a szabadidőm egy szeletét? A három legfontosabb a következő:
Téli estéken nincs is jobb, mint egy nagy tányér forró és fűszeres levessel jutalmazni a munkában fáradt családtagokat, na és mindenekelőtt önmagunkat.
Évek óta készítem ezt a kicsit sem bonyolult, ámde annál finomabb tartalmas levest, álljon itt elsőként a Konyhaszigetről Nektek, szeretettel.
Mint ahogy gyerekkoromban is, és azóta rengetegszer, idén is a bécsi újévi koncert volt az újév első élménye: az év első kávéjának és a maradék mákos bejgli elfogyasztásának aláfestő zenéje. A szünet előtti rész rendszeresen a reggelizős- ébredős-énidős fázisé, majd a második felére a már egészen friss család gyűlik a tévé köré, hogy a híres ráadások már normál hangerőn zengjenek.
Iskola, középiskola, munka, választások, ünnepek, hétköznapok, ilyen gyöngysorokat fűzünk mostanában sokan. Minden választás egy ünnep, hol kisebb, hol nagyobb.
Jókor jut eszembe, ugye? Legalábbis jó későn, de hát ettől bakancslista, és még a nyár is tart. Nézzétek el nekem: holnap kezdődik a nagy nyári szabadságom.
Aki esetleg hasonló cipőben jár, vagy szeretné kimaxolni a következő három hetet, tartson velem. Hoztam 30 könnyen és minimális költséggel megvalósítható ötletet, amelyeket magam is kipróbáltam az elmúlt hetekben, vagy pont ebben a két nyugalmas hétben tervezem. Böngéssz és válassz közülük annyit, amennyi jólesik!
Kőkemény telünk volt, tele nemcsak hideg napokkal, de számos erőpróbával, kudarccal és veszteséggel. Ennek egyenes következménye volt egy olyan betegséghullám kis családunkon, amelyet rég tapasztaltunk. De néha a rosszért is érdemes hálát adni: amikor az élet megállásra késztet, és lenyom pár napra az ágyba, párnák közé önmagunkkal, akkor a lázálmokból „véletlenül” többet tanulunk magunkról, mint az év 362 napjában a tudatos törekedés közben.
Ezekben a napokban jött szembe velem a kérdés: Milyen álmaid voltak gyerekként?
Kilencedik éve ülök le magammal, egy nagy pohár vízzel, egy tollal, a naptárammal és a Yearcompass tervezővel az év végi napokban. Bár munkás feladat, nagyon szeretem összegezni, summázni az eltelt időszakot, levonni a tanulságait, javát tovább mentve tervezni a következőt.
Idén először negyedévente is készítettem kis állapot-ellenőrzéseket, mert 2022 hihetetlen változásokat, tanításokat adott, melyek egy része nem várhatott decemberig. Azt hiszem, ennyire intenzív évem sosem volt még. Ez volt zsinórban a harmadik olyan év, amikor kevés külső körülmény állt a dolgok szerencsés alakulása szolgálatában, mégis sikerült egy tartalmas és gazdag évet kanyarítani. Tanulságos számomra, hogy nem a körülményeink, sokkal inkább reményeink, álmaink alakítják az életünket, és bízom benne, hogy jövőre sem lesz ez másként.
Nyáreste, a balzsamos, meleg fajtából, lenge alig-szél, csuda környezet a kőszegi Festetics-palota belső udvarán. Gyülekező sereg, szép ruhák, illatok, mosolyok- itt ma színház készül.
Teljesen nyilvánvaló, hisz a Köz-játék Kőszegi Színházi Fesztivál kellős közepén járunk. Nagy kíváncsian várjuk a Szénakutyák című darabot, melynek főszereplője Weöres Sándor, a csöngei kis Cina (aka költőóriás) macskája. A darab rendezője a szinte fogadott kőszegi, Göttinger Pál, aki többek között Grecsó Veráját, illetve az Öreghíd alatt című remek darabot is jegyzi.
David Foster Wallace beszédéről egy szintén izgalmas könyv, Steven Kotler: A lehetetlen művészete lapjain olvastam. Már a kivonat is lenyűgözött, a teljes beszéd pedig az egyik legelgondolkodtatóbb írás, amit valaha olvastam. Wallace a beszédet a Kenyon College 2005-ös diplomaosztóján tartotta, de aktuálisabb manapság, mint valaha.
Magyar fordításért köszönet Dénesnek! Nem bírtam megtartani magamnak, olvassátok, ízlelgessétek és gondolkozzatok el rajta. Nem csak bölcsészeknek, minden ésszel élő embernek szeretettel ajánlom! 😉
David Foster Wallace: Ez a víz!
Két fiatal hal úszkál a vízben, mikor találkoznak egy idősebb hallal, aki szembeúszik és biccent nekik: “‘Reggelt, fiúk! Milyen a víz?” A két fiatal hal tovább úszik egy kicsit, míg végül az egyik odafordul a másikhoz és azt kérdezi: “Mi a fene az a víz?”
Hétköznap reggel a téli álmából lassan ébredő tavaszi belvárosban. A kávézóban isteni illatok, a kinti szürke hidegből belépve jóleső nyüzsgés fogadja a belépőt. Az egyik asztalnál két pályaelhagyó szociálpedagógus beszélget. Az egyik Papp-Felber Anita, a gaztevo.hu oldal tulajdonosa, kisvállalkozó és kertész, a másik pedig én vagyok. Anitát a Vasi Zöld Kosár Magbörze rendezvényén ismertem meg, és előadása után rögtön interjút kértem tőle. Azt gondolom, hogy a növényismeret és-termesztés egyre fontosabb lesz mindennapjainkban, és talán másokat is érdekelhet egy lelkes kert-influencer és a növények világa.