Az egyik ikon, akivel nagy szerencsémre találkozhattam is. A rendezőnő ereje, csodás gondolkodásmódja, tiszta tekintete teljesen levett a lábamról. Néhány szót válthattam is vele, azt hiszem az arcomra van írva, mennyire boldoggá tett a lehetőség.
Emlékszem, hogy a kőszegi filmvetítésre teljesen véletlenül pottyantam be (hello, nem létező véletlenek). A szabadság napja volt, május kilencedike- az egyik legkedvesebb napom az évben, és úton hazafelé bukkantam rá az Aurora Borealis vetítését hirdető plakátra.
Ha már szabadság napja-szabadságoltam magam arra a pár órára, és életre szóló élményben volt részem. A film is lenyűgözött, jó néhányszor láttam azóta is. A színészek csodás alakítása és legfőképp a téma fontossága szerintem megkívánja, hogy minden közép-európai nő lássa a filmet, legalább egyszer. És megismerje, ha még nem ismerné a rendezőt, Mészáros Mártát, akiről úgy írok, hogy a szokásosnál többször idézem szavait. Így találom legeredetibbnek, s ezt mondatja velem a tisztelet.
A rendezőnő életpályája fantasztikus, mind emberi, mind művészeti szempontból. Édesapja, Mészáros László szobrászművész. Bár Márta Magyarországon született, kisgyermekkorától a Szovjetunióban éltek. Gyerekkorában apja áldozatául esett a sztálini terrornak, majd édesanyja is meghalt tífuszban. 1946-os hazatéréséig a magyar kolónia gondoskodott róla és testvéreiről. A filmművészeti főiskola éveire visszatért a Szovjetunióba, hiszen idehaza nem vettek fel nőket a Színművészetire. De jegyezzük meg, hogy odakint is ő volt az első nő, aki a szakot elvégezte, tehát már pályája kezdetén történelmet írt, egyelőre cirill betűkkel.
A Szovjetunióban is én voltam az első nő, aki elkezdhette a tanulmányait. Nyilván azért sikerült a felvételi, mert tudtam oroszul. Nekem az volt a szerencsém, hogy én tudtam oroszul, hiszen a gyerekkorom egy részét Kirgíziában töltöttem. Ennek a felvételin is nagyon örültek, bár először, amikor mondtam a bizottságnak, hogy tudok oroszul, csak mosolyogtak, mert természetesen mindenki ezzel jött… Én viszont elszavaltam egy Puskin-verset, és akkor megnyugodtak.
A főiskola elvégzése után hazatért, kezdetben dokumentumfilmeket, filmhíradókat csinált. Jancsó Miklós felesége lett, családanyaként rendezte a kissé hektikus, de nagyszerű művészcsalád életét. 1968-ban készítette első nagyjátékfilmjét, az Eltávozott napot Kovács Kati főszereplésével. A filmmel el is kezdődött élete sorozata: nőket, nőként bemutatni a filmvásznon. Filmjeinek központi témája a nő, a nők élete, döntései, sorsa. A feminista mozgalmak felfigyeltek művészetére, de ő soha nem akart feminista lenni, gondolkodásmódja ez ügyben azonos volt Lesznai Annával.
Én akkor csinálok filmet, amikor izgat valami, amit el akarok mesélni a világnak. Ezzel együtt felvállalom azt is, hogy női rendező vagyok, ami nem azt jelenti, hogy feministaként határozom meg magam, hanem hogy másképp viszonyulok a világhoz, mint egy férfi.
Kiemelten foglalkozott nemcsak a nőkkel, hanem a magyar nőkkel, ez a kozmopolita, hét nyelven beszélő, számos országban megforduló művész ízig-vérig magyar nő maradt művészetében is.
Meggyőződésem, hogy a családi élet is feszült és instabil marad Magyarországon, amíg a nők nem követelnek maguknak több lehetőséget, nyíltságot, döntési jogot. A férfiak egy életen keresztül mindent megtesznek karrierjük érdekében, és ez így természetes. A nők közben szülnek, ellátják a családjukat, dolgoznak, figyelik a világot. A feszültségek egymásra rakódnak, sok a tönkrement, magányos nő, sérült gyerek. A nőnek tisztában kell lennie magával, mi a helye, célja itt ma Magyarországon, és harcolnia kell a céljaiért. Új magatartásformák, új törvények szükségesek a női egyenjogúsághoz. A társadalomnak meg kell teremteni azt az állapotot, amikor a nő választani tud, és nem belekényszerül egy életformába.
Ezzel a briliáns Ars Poeticával nagyon tudok azonosulni. Napjainkban is nagy kérdés, hogy azok a talán kedvező áramlatok, melyek nőket helyeznek előtérbe (gondolok itt például Karikó Katalin hypeolására vagy Varga Judit államelnöki jelölésére), elérnek-e végre egy régóta várt fordulatot a magyar nők ügyében? Kíváncsian várom a fejleményeket.
A nőiségről filmjeink keresztül vall gyönyörűen. Az Örökbefogadás, a 9 hónap és a Magzat mind-mind a gyermekvállalás, az anyaság filmje. Egy férfi vagy akár egy gyermektelen nő nem tudta volna olyan érzékenységgel soha filmre vinni e fontos témákat, ahogy ő tette. A magyar filmművészetben egyedülálló volt, hogy Monori Lili szülése a lehető legvalóságosabb volt: a kamerák előtt szülte meg a saját gyerekét. Ennél igazibban nem lehet a témát bemutatni, azt hiszem.
Nőnek lenni csodálatos dolog, nem szégyen, másodrendűség, megaláztatás, ahogy itt, Kelet-Európában megszoktuk. A nő anya, életet ad. Ez közhely, de alapvető közhely, hisz nélküle megszűnik az élet. Nőnek lenni: szex, erotika, szépség, szerelem és szeretet sugárzása. Miért nem a szeretet vezérli a világot?
Mészáros női határozottak, erősek, képesek választani, és ha kudarcot vallanak is, kudarcaikban is nagyszerűek. Sokszor ezért sem tudta a korabeli kritika sem lenyelni, sem kiköpni a rendező munkáit. Szerencsére, Európa felfedezte magának, ő volt az első női Arany Medve díjas, és számos országban ikonikus tisztelet övezi.
Nagy mázlim volt, mert már az első filmemet elvitte egy olasz filmkritikus a pesarói fesztiválra, majd több országban is vetítették. Ezek után már itthon is adtak pénzt a következőre. Később pedig megkaptam a legfontosabb díjakat, Cannes-ban Nagydíjat, Berlinben Aranymedvét, és a Naplót körülbelül hatvan országban forgalmazták. Az itthoni fogadtatásuk viszont nem mindig volt jó. Nem értették, fanyalogtak, és feministának tartották. De tudod, amikor a filmednek Párizsban van a bemutatója, és François Truffaut ír róla, akkor kevésbé érdekel, hogy a magyar filmkritikusnak mi a véleménye.
Számos filmje volt rám hatással, de az Aurora Borealis, talán a körülmények miatt is életem egyik meghatározó élménye. Sokan ezt a filmjét is félreértették, vagy jobban mondva nem merték felfedezni önmagukban azt, ami a film kiváltott bennük. Nem könnyű mozi, az a típus, ami ott marad a bőröd alatt, és még ha nem akarsz is tudomást venni róla, néha jelzi, hogy ott van. Én például azóta nem tudok úgy átmenni a magyar-osztrák határon, hogy ne jutna eszembe a film egyik-másik jelenete. Megváltozott a viszonyom az osztrákokhoz is, már jobban értem a zárkózottságukat a filmnek köszönhetően.
A film nekem a női erőt, a sok mocsok közt is tisztán maradó nőt mutatta be. Felejthetetlen színészi alakítások, nagyszerű nők története, a sors kiszámíthatatlansága, a történet fordulatossága egyenként is élvezetesek, együtt pedig különösen. Mészáros filmjeinek többségében és itt is a férfiak gyengék, elbuknak, vagy brutálisak. De az utolsó jelenet mintha reménycsillag volna: az új férfigeneráció talán mer más lenni, mint eleik. Észreveszik a női szükségleteket, jelen vannak és cselekednek, amikor kell. Én legalábbis szeretném ezt hinni. Jobb világunk lenne együtt, mint egymás ellen harcolva. Szabadon.
Magyarország nagyon érdekes, itt tehetséges, különös emberek élnek, de nagyon sok a konformizmus, nagyon sok magány, gyávaság, hazugság van. A történelemről nem szeretnek igazat mondani, eltitkolják azt. Ezért csináltam meg az Aurora Borealist, mert az nekem arról szól, hogy nem szabad úgy meghalni, hogy az igazat elhallgattad.
