Személyes női ikonjaimat bemutató sorozatom a világhíres színésznővel folytatódik. Számomra sokat adtak a filmművészet fontos darabjai, és ha csak egy színészt lehetne kiemelnem a rengeteg film szereplői közül, bizonyosan Meryl Streep volna, de mindenképp ő az első ebben a sorban.
A színésznő a hetvenes évek óta van a pályán, de igazán a Kramer kontra Kramer filmmel robbant be a köztudatba, alakítását élete első Oscar-díjával jutalmazták. A születésem évében bemutatott mozi egy akkoriban nagy vihart kavart és (legalábbis nálunk itt a korabeli káeurópai szürkeségben) ritka családi helyzetet ábrázolt: az anya önállóságra vágyva egy este elköltözik a férjétől, hatéves gyermekét is az apára hagyva. Az apa, aki addig epizódszereplő volt gyermeke életében, most igazi családfővé előlépve egyensúlyoz karrier és gyermeknevelés között és igyekszik helytállni. Majd másfél év után felbukkan az anya, és kezdődik a válóper, középpontban a gyermekelhelyezéssel. Drámai módon mutatja be a film azt, hogyan nem szabadna egyetlen válópernek sem kinézni, a méltatlan vitákat mindannyiszor borzongva néztem végig, szinte gyerekként majd gyerekes anyaként évekkel később.
Napok óta azon gondolkozom, hogy akkortájt az volt az egyik legextrémebb dolog, ha az anya kilépett a családból, és egyáltalán: ha egy anya bevallotta, hogy többre vágyik a háziasszonyi és anyai szerepnél. Ha nem lett volna a film csattanója az, ami, akkor a női főhős lett volna az egyetemes főgonosz. Eltelt negyven év, és Streep legfrissebb (és szerintem zseniális) alakításán, a Ne nézz fel! című film elnökén már meg sem lepődünk. Egészen extrém viselkedést mutat be, de valószínűleg az elmúlt négy évtizedben annyi furcsaságot láttunk-látunk, hogy sajnos kevéssé fordul meg a fejünkben: ilyen nincs! Sokkal kevésbé botránkoztat meg minket, mint Joanna Kramer szerepében anno. Döbbenetes, ugye? De a jövő iránt érzett kétségbeesés helyett összpontosítsunk a múlt meghatározó történéseire.
Streepnek volt jó pár emlékezetes szerepe, de én most azokat emelném ki a tengersokból, melyek nekem jelentettek óceánnyit.
A régi álmok jó álmok voltak. Ugyan nem váltak valóra, de jó, hogy voltak.
A szív hídjai című mozit már nem tudom, mikor láttam. Annyi biztos, hogy halálosan szerelmes voltam épp valakibe, akinek erről gőze sem volt. Tizenéves voltam, orosz és angol romantikus regényeken edződött lelkem annyira nagyon át tudta érezni az érett felnőttek titkos szerelmét, amennyire csak lehetett. Hát nyilván semennyire, de én meg voltam róla győződve, hogy értem, ismerem, satöbbi. Mindenesetre onnantól erős előnnyel indult minden pasi nálam, akinek fényképezőgépet láttam a nyakában 😊 Még olyan 15-20 évet kellett várnom, hogy ne csak sejtsem, tudjam is, hogy mért ilyen elementáris erejű ez a film, de aztán csak megérkezett az én fotósom is.
Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?
Az órák letaglózott. Azt tudom, hogy ez volt az első film, amit az akkoriban megnyílt Savaria Plaza mozijában láttam. Azt is rémlik, hogy már elsőre utáltam a plázamozi-élményt: minden túl hangos, harsány, ételszagú és kereskedelmi volt. Többen voltunk, talán egy négyes randi volt, mert mintha Vera barátnőm is ott lett volna, a további felállás nem rémlik 😊De az kristálytisztán megvan, hogy én aznapra elvesztem, annyira az élmény hatása alatt voltam. A teremből alig bírtam kibotorkálni, az üzletek csillogása, a lárma annyira kontrasztban voltak a bent megélt élményekkel, hogy az filmbe illő. Egy másikba. Mindenesetre Meryl Streep zsenialitása mellett végre Nicole Kidmant is elkezdtem színésznőként tisztelni attól a naptól. Randikra pedig azóta is nagy műgonddal választok filmet, a férjemmel az eső közös mozink az Ópium- Egy elmebeteg nő naplója című film volt. Nagy kedvenc Viriginia Woolf mellett Csáth Géza is, és nem minden drámai mozi rossz ómen. Amen. Awoman.
Te döntöd el, hogy hogyan éled az életed. Azt tedd, amitől ragyog a lelked.
A harmadik film az előző kiváló ellenpontja: a Mamma Mia című musical. A Streep-filmek jelentős részét láttam, de szerintem nincs még egy, amin ennyire átjönne, mennyire hatalmas színész. Ezt a produkciót a hátán vitte, megtöltötte élettel és jókedvvel. Elsülhetett volna nagyon rosszul is a próbálkozás, holott adva volt a kasszasikerhez minden. Vagy tán pont azért. Ha összemixelsz egy csomó sztárt, egy csodás tengerparti díszletet, óriási slágereket (amelyek a bemutató idején már csak rétegízlést szolgálnak ki) és egy közepes sztorit, abból hihetetlen bukás is lehet. Az álmaid desszertje sem a sós mogyorós-tonkababos-maracujás hatlapos, pedig külön-külön minden alkotóeleme lehet nagyszerű. Na jó, kivéve a hatlapost 😊 De vissza a Mamma Miára. Annyira szerethető film lett (és számomra a második rész is), annyi jókedv, életöröm és szeretet sugárzik a vászonról, hogy már számos mélypontomból rángatott ki. Nem voltam kifejezett Abba-rajongó, de a film hatására van már jó pár kedvencem, egészen átkeretezte a helyenként semmitmondó szövegeket a film tartalma, derűje. Tom Hanks, aki a filmet producerként jegyzi, egy zseni: az ő álmaiban született meg így ez a film, és szerintem jóval szegényebb lenne a mozi világa, ha valamiért meghiúsult volna ez a pazar munka.
Minden nagyszerű alakítása mellett nem színészként, hanem sokkal inkább emberként mutatja meg igazi nagyságát Meryl Streep. Én azt gondolom, másnál is így lehet, vannak például hatalmas színésztehetségek, akik emberként elbuknak- és ezzel egész szakmai munkásságuk kereteződik át egyszeriben. Nála pedig személyisége sző igazi aranyfényt munkássága köré. A hollywoodi csillogásban is két lábon járó ember, hűséges társ és feleség, szerető anya. Nem törekszik a címlapokra, nem árusítja ki magánéletét, nem harcol a szaladó évekkel, inkább megszelídíti azokat. Csodásan öregszik, nem szégyelli élvezni is a folyamatot, büszkén és örömmel viseli a ráncait és az ősz tincseket. Mellesleg eljátszott pár hatalmas karaktert, kapott néhány díjat, de maradt ugyanaz a kedves nő, akit imádnék szomszédomnak tudni. De jó is volna tanulni tőle a bölcsességet, belső erőt, és azt a cseppet sem tolakodó, de erős és egyedi nőiességet, ami sugárzik belőle. Számtalan interjú-mondatát idézhetném zárszóként, de álljon itt az az egy, ami szerintem legjobban tükrözi, miért is szeretjük oly sokan:
Az egyszerű dolgok tesznek igazán boldoggá: a szeretet, a szex, az étel. Minden más – hatalom, befolyás, erő – csak arra jók, hogy elnyomják a valóban fontos dolgokat. Ameddig van mit enned és van hol aludnod, amíg megvannak az alapok, addig a boldogságot már nem olyan nehéz megtalálni.
A kiemelt kép Greg Gorman fotóművész felvétele a színésznőről.