Minden télen újra és újra elvarázsol a Balaton. Nekem akkor a legszebb, amikor alig-alig csábít valakit utazásra a hideg, ködös, szürke idő. Úgy érzem, az oly népszerűtlen hetekben egy titkos arcát láthatom a tájnak, és ez vonz évről-évre a tópartra, és mindig rejt valami ritka kincset is számomra egy-egy téli látogatás. Három évvel ezelőtt, egy ködös, misztikus ámde nagyon hideg januári napon épp Balatonfüreden sétáltunk. Kis melegedő gyanánt a Vaszary Galériába tértünk be, ahol épp egy Zoób Kati-Lesznai Anna tárlat volt.
Bevallom, akkor találkoztam életemben először Lesznai Anna nevével, de talán öt perc sem telt bele, máris szerelembe estem a művészetével. Az eltelt időszak alatt minden, könyvesboltban vagy antikváriumban elérhető művét beszereztem. Az első karanténtavasz számomra egészen tragikus és nehéz napjait többek között a Kezdetben volt a kert című monumentális munkája tette elviselhetővé és gazdagabbá.
Lesznai Anna szerintem méltatlanul maradt ki a nagy magyar irodalmárok sorából. Ahogy egyre jobban ismerem meg életútját, művészetét, mind kevésbé értem, hogyan maradhatott ki anno a mi gimnáziumi tananyagunkból? Fogalmam sincs, ma hallanak-e róla a középiskolások, de hiba volna nem megismertetni kivételesen gazdag életművét a következő generációval. Író, költő, grafikus és iparművész volt egy személyben. Egy olyan, a szó legnemesebb értelmében vett polihisztor, aki képes volt minden felsorolt művészeti ágban maradandót és nagyszerűt nyújtani.
Moscovitz Amália néven a Trianon után Szlovákiához csatolt Alsókörtvélyesen született 1885-ben. Apja földbirtokos dzsentri volt, a család anyagi helyzete a századfordulón indult igazán hanyatlásnak. A kastély, a birtok, annak része az oly kedves körtvélyesi kert volt maga a Paradicsom Málinak- merthogy így becézték a leányt. A gyerekkor színhelye életen át tartó kincseket árasztott számára, örök ihletője volt a tizenhat holdas, növényritkaságokkal beültetett kert. Amikor a szelestei arborétumban sétálunk, gyakran eszembe jut, valószínűleg ugyanilyen paradicsom vette körül a kis Málit gyerekkorában. Azt hiszem, engem is megihletett volna a környezet…
A kert- Ajánlás a kertnek
Amit tőled kaptam: mások kérve kérik.
Amit másutt vetnek: mind tebenned érik.
Amit láttam, tettem, tanultam és adtam,
Mind körülém gyűlik a lesznai napban.
Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék,
Néma hullámokba nyomtalan omolnék,
Futó homok lennék – de te átöleltél,
Védtelen pusztából dús karámba szeltél…
Ha tükröm nem volnál, magam sose látnám
Vágyam záporára vagy színes szivárvány.
Csudáim és csókom mind tebenned termett
Ágaidról téptem a mézes szerelmet,
Bölcsőnkbe a bimbót is vágyadról szedtem
– Amiért ím híred hálás versbe szedtem.
A család fontos szerepet töltött be a kor szellemi pezsgésében. Nagyapja homeopata orvos volt, a Széchenyiek és Andrássyak házi doktora, aki elsősorban a kolera gyógyításában elért eredményei miatt kapott nemesi rangot. Rokonságban álltak többek között a Hatvanyakkal is. A család egyetlen leányát házitanítók képezték, remek alapokat adva, hogy korának értelmiségijei közül kiemelkedjen a későbbiekben. Nemcsak íráskészsége, kézügyessége is kiváló volt, csodás rajzokat készített. A kastély körül élő helybéli asszonyoktól gyerekkorában elsajátított népi hímzésmotívumokat elsajátította, majd tovább is fejlesztette a későbbiekben. Tanult többek között Hollósy Simonnál, illetve Párizsban és Berlinben is.
Órákig tudnék mesélni életéről, annak jelentősebb állomásairól, de inkább rátérnék arra, miért is jelent nekem oly sokat Lesznai Anna munkássága?
1908-ban már versei jelentek meg a Nyugatban. Azt hiszem, ez mindenki számára bizonyítja, hogy nem a tipikus asztalfióknak, kedvtelésből írogató úriasszony volt, hanem igazi művészi értéket produkáló ember. Minden munkájáról- legyen az hímzés, grafika, vers- sugárzik a teremtő női energia, s bár ezért gyakorta kapott kritikákat például magától Ady Endrétől vagy jó barátjától, a fiatalon elhunyt Kaffka Margittól is, ezt cseppet sem bánta. Így vallott szándékáról:
„Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.”
Nálam elérte a célját, számomra őszinte öröm „hazai terepen” olvasni. Annyira ki vagyok éhezve a minőségi női irodaromra! A tesztoszteron-túlfűtött nagyjainkon felnevelkedve még én, az egykori lelkes magyaros sem nagyon tudok felidézni egyetlen női alkotót sem tanulmányaimból. Nemes Nagy Ágnesnek, Károly Amynak (a másik Amáliának!) maximum a gyerekversei kerültek bele a tankönyvekbe, Szabó Magdára pedig nem jutott már idő az érettségire készülve. Vas megyeiként kutatni kellett például, hogy Dukai Takách Judit egyik-másik versét olvashassam, plusz ha Berzsenyi más címet adott volna versének, lehet, hogy örök homályba veszett volna neve. Pedig minden bizonnyal jóval többen alkottak említésre méltót, mint amennyi nevet felkapott a kor vagy az utókor. Azt gondolom, sokkal jobb hely lenne ez az ország, ha végre felfedeznénk és méltóan kezelnénk a női művészeti örökségünket. Nagyon érdekes volna látni a régi korok eseményeit, történéseit, érzékelését a női nézőpontból: tágítaná a horizontunkat, gazdagítaná világlátásunkat.
A balatonfüredi kiállításon nemcsak a naplójegyzetek szövege, de a kiállított rajzok, hímzések formavilága is beszippantott teljesen. A növényi ornamentika, a népi motívumok használata és újra fogalmazása mind-mind szívemnek, szememnek kedves. Ha nagyritkán rajzolok gondolkodás közben, netán unalmas előadáson, akkor bizonyosan valamely virágforma kerekedik a tétova, kusza ceruzavonásokból. Nem véletlenül veszem körbe magam rengeteg növénnyel, én is szeretném a magam Paradicsomát megteremteni az otthonomban. Az én oázisom nem geometrikus formák vagy az oly modern szürkeség-fehérség tere, hanem színek, virágok, textúrák kavalkádja, jó sok természetes fával gazdagítva.
Nagymamám és sok más rokonom is hímzett, többnyire kedvtelésből, de volt, aki művészi szinten űzte ezt a tevékenységet. Legkedvesebb gyerekkori emlékeim egyike, hogy mikor a nagymamám hímzett, én választhattam ki a virágokhoz a színeket. Imádtam a rózsaszínt a zölddel, a pirosat a fehérrel és feketével kombinálni. A kéket pedig magában szerettem, de abból mindig a színátmeneteset választottam, amelyiken a világostól az egészen sötétig jó sok árnyalat futott végig. Azt a pár terítőt, ami megmaradt, máig féltve őrzöm, nem volt hát nehéz érzelmileg is kapcsolódnom a Lesznai- hagyatékhoz is, amely különösen gazdag. Utolsó éveiben a mexikói és perui hímzéseket tanulmányozta, és azok nyomán új öltésformákkal is kísérletezett. Itt jutott eszembe, milyen érdekes lenne Frida Kahlo hatását kutatni Lesznai életében. Volt kettejük életében jó néhány párhuzam, egy időben lehettek akár egy helyen is. Kíváncsi lennék, a két ikon életműve csak elméletben vagy ténylegesen is találkozhatott-e?
Lesznai Anna szeretni is tanít. Bár háromszor volt férjnél és kétszer vált el, cseppet sem a csapodár, egoista nő köszön vissza életművéből. Naplójegyzeteit olvasva a szeretetre- szerelemre éhes, azt a maga teljességében megélni akaró nőt ismerhetjük meg, aki volt annyira nyitott, őszinte és önazonos, hogy képes volt egy olyan korban is nemet mondani a méltatlan vagy kiüresedett kapcsolatra, amikor az ellenkezője volt a társadalmi elvárás.
Ébredés
Éltem aluvó asszonyéltemet
Testem nem volt más: minden nyarak teste,
Hajam a fáknak kusza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.És nem volt más álomra nyílt szemem
– Hiába hajlott ködfejtő betűkre –
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.Bús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.– Te eljöttél és kiváltottál engem,
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Hogy gyökeret vert tebenned a lelkem
Én fölsikoltva önmagamra leltem.Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szívemre verődik beszéded:
…Sebzett lelkem a nyarakból kiválott
Most talpig saját fájdalomban állok.
Az anyaságról pedig olyan szépen és őszintén ír, hogy bevallom, megkönnyeztem sorait, mikor először olvastam. Magamhoz nagyon közelállónak érzem az ő anyaság-hitvallását: a női élet kiteljesedése, legszebb ajándéka az anyaság, de nem lehet kizárólagos életcél. Élettörténetünkben is találok párhuzamot, első kapcsolatát talán kissé elhamarkodva köti, majd fiát egyedül nevelve talál rá az új szerelem. Jászi Oszkárral intenzív, mély kapcsolata hamar megromlott, de Jászi élete végéig egymás bizalmas barátai maradtak. A fiatal, tehetséges grafikusművész, Gergely Tibor mellett találta meg igazán önmagát, majd együtt emigráltak New Yorkba. Amikor annyi idős volt, mint én most, így vallott anyaságról és szerelemről:
Az anyaság az az Istenáldotta állapot, melyben az ember legjobban érvényesítheti kétnemű voltát. Én erősen és vállaltan szerelmesen nő voltam, de erős férfias, imperialista és objektiváló tendenciákkal. Tán ezért legerősebb bennem az anyai élmény, és a szerelemben is ezért találtam meg magam leginkább egy oly viszonylatban, melyben én voltam az idősebb, az érettebb, a tudatosabb, sőt a fizikailag erősebb is. Viszont női bennem az, hogy mindig csak felfelé, egy magamnál erkölcsileg értékesebb, tisztább, jobb, szellemileg, lényegileg, ha nem is „expanzívabb”, de mélyebb lényt tudok szeretni.
Lesznai Anna számos szárnyait bontogató művész pártfogója is volt, mások mellett József Attilának. A fiatal tehetségek felkarolásával is anyai energiáit mutatta meg, a magyar irodalom és képzőművészet sokat köszönhet neki.
Művészetének jelentős részét a mesék világa töltötte ki. Számára a mese az emberi lélek kiteljesedésének legjobb formája volt. Kortársai szerint Lesznai Anna sokat és jól mesélt, nemcsak az őt körülvevő gyerekeknek, de a felnőtt társaságnak is. Nemcsak meséket írt és mesélt, de foglalkozott meseelmélettel is, sőt, egyfajta „meseminiszter” is volt egy darabig. Szerinte a mese egy ősigazság megnyilvánulási formája, melyben a lélek tükörré válik. A mese e lélektükröződés díszes képeinek sora. Gyönyörű gondolat, ugye? Én megvallom, felnőttként talán még jobban szeretem a meséket, mint gyerekkoromban.
Akkortájt számos mese kavart fel, s erre rásegített, hogy a rajzfilmek világa sosem volt igazán az enyém. Emlékszem, a Varjúdombi meséktől mindig frászt kaptam, azonnal kapcsoltam ki a tévét, amikor kezdődött, annyira félelmetesnek találtam. Amikor aztán megszületett a nagyfiam, lelkesen válogattam össze a csodásan illusztrált Magyar Népmesék sorozat köteteit, és kerestem a ritka meséket, melyeket magam is megszerettem. Gyűjtöm is a meséskönyveket, van már itthon szép számmal, de a könyvespolc legszebbje számomra egy ideje A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban. Ajánlom mindenkinek többszöri olvasásra. Az elsőre egyszerű munka pont olyan, mint az ogre, azaz a hagyma: több rétege van (igen, a Shrek is nagy kedvencem, szerintem nagyszerű mese örök gyerekeknek).
Nem sorolom tovább, látjátok, kivételesen gazdag és sokszínű életmű és életút az övé. Nagyon ajánlom megismerésre, elmerülésre. Ha csak egy szabad estétek van rá, versei, meséi színezhetik újjá napotokat. Ha hosszabb időt is tudtok rá szánni, szeretettel ajánlom a Kezdetben volt a kert hetekig tartó élvezetét- egy ember, egy család élete, korrajz, monumentális mű egy igaz szívű magyar nőtől, aki csak halála után térhetett vissza szülőföldjére. Ezzel a gyönyörű versével búcsúztatták:
Hazatérés
Kik nemzettek, tudták az utat: ki merre menjen
ha falvat, templomot, kocsmát vagy kastélyt keres.
Közülünk kerek e tájon senki se téved el
s a lombok árnya megsúgja, mennyi az óra.
Ösmerem sorsát a súlyos búzaszemeknek
s hogy melyik fánkon milyen szilva terem, –
mióta élek, egyazon tüzön forrott fazékunk
s dunnáink pelyhét egyazon tóban mosta a lúd.
Fiúkat szültem, nagyobbra nőttek magamnál,
most nézik a zölddel borított dombok csecsét
s a gulya ízes szagától dagad a kedvük.
Mi közben volt: vándorlás, vágyak, – elvitte a szél…
Napszállta, augusztus, áldás: itthon vagyunk!
