Nemes Nagy Ágnest néhány éve fedeztem fel magamnak, egy különösen bús-szomorú őszi pénteken ugrott verseskötete kezembe a kőszegi könyvesboltban. Sokszor van úgy, hogy az úgynevezett véletlen találatok „ütnek be” a legjobban, de én ugye nem hiszek a véletlenekben. Rá kellett találjak a költőre, szinte ösztönszerű választás volt. Pont ma van száz éve a születése napjának, őt és néhány fontos versét hoztam el elsőként nektek az 52 számomra fontos nőt bemutató 2022-es sorozatba.
Versei nem egyből nyűgöztek le, kellett kis idő, amíg a szavak, sorok, mondatok lekúsztak a bőr alá egészen a szívig, de onnan nem volt menekvés. Nem telik el hét, hogy fel ne lapoznám a kötetet. Nagyon szeretem a játékot is a könyvekkel, főleg verseskötetekkel lehet jól játszani, nagyon ajánlom mindenkinek. Épp ahol kinyílik, ott vár aznapra egy-egy fontos olvasnivaló. Hol egy könnyedebb mű, hol egy mélyre fúró istenkereső vers, hol a szerelmes, hol a csalódott nő sorai, hol pedig a környezettel, földdel összhangban élő-érző lény élményei.
Nemes Nagy számomra szinte ismeretlen volt a fenti találkozásig- gondoltam. De rá kellett jönnöm, tudattalanul régi kedvencem. Az egyik legkedvesebb gyerekkori mesém- a kötetet is kincsként őrzöm a mai napig- Az aranyecset című meséje. Emlékszem, órákig tudtam forgatni a vékonyka, nagybetűs könyvet, mindig lenyűgözött, ahányszor a kezembe került. De ugye 8-9 évesen az ember ritkán tudatosítja magában a szerzőt, és a következő években is elsikkadt valahogy ez a fontos információ bennem. Ugyanígy voltam az egyik legkedvesebb versemmel, tudjátok, a bodzavirággal. Le merem fogadni, hogy hozzám hasonlóan ezrek dudorásszák magukban minden tavasszal, anélkül, hogy tudnák, ki is írta a verset. Nos, ezt is Nemes Nagy Ágnes, nem Gryllus Vilmos. Ő viszont nagyszerűen alkalmazta és viszi tovább az újabb és újabb generációknak, köszönet érte! A dal egészen az Oscar-díjig vitte, Deák Kristóf: Mindenki című rövidfilmjében is ez a vers hallható, Balázs Árpád feldolgozásában.
Tavaszi felhők
Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullje le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.
Egy filmélmény kapcsán is szívembe talált a költőnő. Enyedi Ildikó Testről és lélekről filmje az egyik legnagyobb kedvencem. A film nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, szintén azon művek sorába illeszkedik, amelyek akkor és ott találtak meg, amikor arra a legnagyobb szükségem volt. A filmbemutatón volt szerencsénk a rendezőnőtől személyesen meghallgatni, hogy a fő inspirációja a mozihoz egy Nemes Nagy-vers volt, az alábbi. A bemutató után nagyjából fél évvel történt meg a fent említett impulzusszerű verseskötet-vásárlás, tehát a véletlennek tűnő helyzeteket szépen előkészíti a tudattalanunk számunkra.
Védd meg
Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassú kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasító
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó,
a szív, hasas hófellegekben,
minthogyha bent, míg vág a hó,
egy város égne véghetetlen,
megérte, mondd a pillanatnak,
míg a két vállon szüntelen,
a két csuklón, két lábfejen
a védhetetlen iszonyatnak
fekete vérrel csorduló
tépett sebei fölfakadnak –
Borzongató, ugye? Nézzétek meg a filmet is mellé, és lássatok csodát, milyen nagyszerűen tudta visszaadni a vers hangulatát és a szerelem erejét. Nemes Nagy a szerelemről is nagy tanítóm, nagyon izgalmas gondolatai vannak erről az emberek közti csodálatos-bonyolult-megismételhetetlenül isteni érzésről. Idézem az egyiket:
Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben – hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna. A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Ki nem állhatom azokat a lelki finomságokat, hogy az egyik szereti a másikat, de mégsem szereti; hogy a másik nem szereti; hogy nem szereti, de mégis; és így tovább.
Ennél én sokkal egyszerűbb vagyok. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen – ennél alább nem adhatom. Minden más énelőttem a szerelem paródiája.
Gyakran járom a természetet, szeretnék úgy viszonyulni hozzá, ahogy a régiek. Nem ezt a modern mainsteam művi környezettudatosságot szeretném, hanem az ősit, az eredőt, az igazit keresem. Azt, amelyik nem erőforrásként tekintett a környezetére, hanem azzal egységben és leginkább teljes tiszteletben élt. Aki még képes volt úgy figyelni az őt körülvevő növény-és állatvilágra, és mindennek alapjára, a földre, mint az élet forrására, az egyetemes igazság lefőbb őrzőjére. Rokon léleknek érzem a költőnőt, én is ugyanúgy, városi lány létemre szomjazom ezt az ős-tudást, az egységet fával, virággal, madárral, földdel. Egyik legnagyobb hatású verse a témában számomra a következő:
Fák
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.
A legnagyobb ajándéka számomra Nemes Nagynak az istenkeresés, a folyamatos perlekedés a Mindenhatóval. Sokan vagyunk, akik keressük az igazat, a mindenek felettit és az útkeresés során a kétségeinknek is teret kell hagynunk, hiszen a fanatizmus nem nekünk való. Sokkal igazabbnak érzem ezt a rögösebb utat, mint az első pillanattól engedelmes főhajtást. Annyira én vagyok, szép tükröt tart számomra ebben is. Végezetül a szívemnek legkedvesebb versét hoztam nektek.
Hit
Én attól élek, hogy hiszek,
de hogy miben, azt nem tudom.
Támolygok csak a mélyuton,
fölöttem keskeny ég-szelet.
Agyag kölönc a lábamon,
és szüntelen csodálkozom,
hogy még megyek, hogy még lehet –
S ha végleg megfogyatkozom
a hitben, akkor elbukom.
Az irodalom élni segít. Nemes Nagy nőnek lenni segít. Engem legalábbis. Nagyon ajánlom a nemrégiben megjelent Szorongatott idill című könyvet, ebben Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós összegyűjtött levelezését olvashatjuk. A hosszú téli estéken kiváló lehetőséget ad egy kis időutazásra, emellett fontos kordokumentum is hírességeink levélváltása.
Biztatlak benneteket az olvasásra, az ösztönszerű könyvnyitásra, és arra, hogy hagyjatok időt magatoknak, magatokban a verseknek, könyveknek. Azok találnak meg, melyekre mindig is vártál, csak győzd bírni lélekkel. Ezt kívánom nektek az újesztendőre!
A kiemelt kép: Fortepan/ Hunyady József, 1963.
