A héten egy egészen remek képzésen voltam, ahol egy kolléga mondta az alábbi mondatot: „Ne nevezd álomnak, hívd egy tervnek”. Belül csak bólogattam, hiszen nagyon közel áll hozzám is ez a szemlélet. Vagy mégsem?
Addig, amíg csak álmodoztam valamiről, legyen az egy túra a Baltikumba vagy egy új konyha, vagy akár a régóta vágyott zarándoklat, nyilván nagyon messze voltam mindegyiktől. Ám amint megérett a helyzet, és leginkább én magam az adott kihívásra, terv született belőle. Vagy a klasszikus kockás papíron, vagy egy excelben vagy akár csak a gondolataimban- amint elkezdtem rájuk konkrét, feladatra lebontható cselekvéssorozatként gondolni, rögvest közelebb kerültem a megvalósuláshoz.
A hozzám közel állók ismernek arról igazán, hogy én mennyire szeretek tervezni, Mindig vannak új ötleteim, imádom felkutatni a lehetőségeket, mint-hogyan-honnan lehet beszerezni, elintézni, megoldani. Tényleg nem tudok visszaidézni olyan napot az életemben, amikor valamit ne akartam volna. Van egy gyakorlatilag végtelen listám, és nagyon remélem, hogy mind több tétel kerül le és fel is ezen a lajstromon. Szerencsés esetben nemcsak utólag, közben-közben is tudok elégedett lenni, de bizonyosan nem szeretnék vágymentesen élni.
Talán ezért is szeretem nagyon a rákészülős ünnepeket, különösen a karácsonyt. Nekem már a november is arról szól, hogyan készülhetnék fel megfelelően az adventre. Advent pedig arról, miként lehetek alkalmasabb állapotban a karácsonyra. Szeretem minden részét, a dekorálást, az apró meglepetések beszerzését és elrejtését, a menü megtervezését és különösen a csendesülést, a befelé fordulást, a várakozás érzését. Nekem például a tavalyi advent volt az egyik legkedvesebb, amikor tehettük, jártuk az erdőt, szerveztük a találkozást a legkedvesebbekkel és volt időm és energiám mindent szépen megtervezni. Talán ezért is lehet, hogy a kisfiam már hetek óta számol vissza karácsonyig, és alig bírom lebeszélni arról, hogy már most rakjuk fel a fényeket a lakásban. Persze én is várom már a készülődést, van már néhány vonatkozó listám az idei készülődéshez, de egyelőre ősz van a szívemben és igyekszem a lehullólevelekkel együtt néhány érzést is komposztálni, hogy kellőképp ünnepi hangulatba kerüljek.
Szeretem a jövőt is megtervezni, még akkor is, ha már az első gondolatnál tudom, semmi sem úgy lesz, ahogy én azt elképzeltem. Néha kevésbé jól, de szerencsére többször ezerszer jobban alakulnak a dolgok, mint ahogy az a listáimból kitűnt.
A lista biztonságot és bizonyosságot ad sok esetben. Nagyon szeretem a munkában és a magánéletben is használni, főleg a nagyobb feladatoknál- mind apróbb lépésekre bontjuk a távot, annál kevésbé lesz félelmetes. Az álmokkal is így van, ha tervvé szelídítjük őket, már közelebb is kerülnek néhány lépéssel. És mi van azzal, hogy másképp szoktak megvalósulni a dolgok, mint a tervek? Hozok egy példát. Néhány éve egy litván tájkép volt a háttérképem. Addig néztem, míg elbűvölt- és el is határoztam, hogy nagyon szeretnék eljutni oda. Ekkor még csak egy álom volt. Aztán elkezdtem kutatni a lehetőségeket, hogyan valósíthatnám meg? Szóba került az én kis vágyam egy társaságban, ahol volt egy sorstárs, csak ő Szentpétervárt szerette volna felkeresni. Majd felfedeztük, hogy vannak olyan társasutak, melyek mindkét célpontot érintik, így a továbbiakban az álom tervvé vált: keresni egy mindkettőnknek megfelelő utazást, elérhető áron, alkalmas időben. Innentől egyszerűbbé és gyorsabbá vált az álomszövögetés, és persze földhözragadtabbá. Be kellett lőni egy körülbelüli büdzsét, félre kellett tenni- azaz el kellett ehhez venni más kellemes dolgoktól a ráfordítandó összeget, szabadságokat kellett tervezni és összehangolni, valamint megtalálni az elérhető legjobb konstrukciót. Az eredmény: két év spórolás, egy hónapnyi intenzív kutatás, mérlegelés, útlevél-és vízumügyintézés, és végül az utazás. Ahol nemcsak Litvániát és Oroszországot, de az óriási pakkban megkaphattam a nagy szerelmemmé vált Észtországot. Tallinn és Pärnu már önmagában is megérte volna az erőfeszítéseket, annyira elvarázsolt, habár a kezdetekkor kis túlzással azt sem tudtam, hogy léteznek. Ilyenek az én álmaim: a végén általában sokkal szebbé kerekednek.
Mégsem érvényes fenti állítás mindenre. Hiszem, hogy vannak olyan álmok, melyekkel kapcsolatosan hiába szervezkedünk mi ezerféleképpen, nem lesz belőlük semmi sem. Ha egy másik emberrel kapcsolatos az én vágyam-álmom, közel sem ilyen egyszerű a képlet. Az emberi kapcsolatok nem excel-táblázatokban öltenek testet. Szerencsére, ettől szépek. Ami végül hozzánk akar tartozni, az megtalál, ami pedig nem, azért nem érdemes bánkódni többé- hisz nem nekünk lett rendelve. Csodás pillanatok ezek, és persze van ellentét-párjuk is, ugyanilyen hangsúllyal. Érezzük a mindenség nagyságát, önmagunk helyét az egészben ugyanígy, ha a nekünk rendeltekkel lehetünk. Tértől, időtől függetlenül-éveket, heteket, napokat vagy akár csak perceket, akár Litvániában, akár a nagyszobában vagy egy teljesen alkalmatlan helyen, időben, felkészülten vagy akár készületlenül is. Nem kell terveznetek, sem félnetek, elég bíznotok- jó lesz.
