Az élet az optimizmus szemüvegén át
Nyár, ha végre megnyitom a várszínházi szezont az első előadás előtt egy rozéfröccsel a várfalon. Itt a kisvárosban, ahol nincs mozi, rendes színház, nagy becsben tartjuk a mindig kiváló előadásokat szervező várszínházi csapatot. Az egyik legjobb érzés készülődni, jegyet átvenni, és ismerősökkel-turistákkal együtt egy-egy estére fővárosinak érezni magunkat a kulturális lehetőségek tekintetében. Szabadság.
Kaptunk a házzal 8 darab szép fenyőajtót tíz éve. Beltéri, igazi fa és teljesen funkcionális mind, ennek ellenére az első perctől utáljuk őket. Az amúgy tökéletes ajtókat ugyanis egy lehetetlen sötét mustárszínű valamivel kente le az előző tulaj.
10 éve tör elő belőlem változó intenzitással az utálat, fejben már a szivárvány minden színére lekentem őket, de persze nem történt semmi konkrét lépés az ügyben. Aztán egy nap a festékbolt felé vettem az irányt, vettem egy tégely festékmarót, pár tégely festéket, csiszolópapírt és abban az átkozott-boldog percben eldőlt a szabadidőm jelentős részének sorsa.
Ahogy megyünk egyre beljebb a nyárba, a szabadságba, úgy ébredezik az útravaló kedvem is. Tökéletesen hozzáidomultam ugyan a kanapénkhoz, most is itt talált a délután, de a térkép már többet van nyitva bármelyik oldalnál a böngészőmben. Hív az erdő, a hegy és a tenger, de leginkább az utak végtelenje.
Van, aki ébredés után kezdi a napját a meditációval, aztán olyan is akad, aki két perc alatt üresbe tudja kapcsolni az elméjét bármikor napközben, no és vannak, akik az elalvás előtti meditációra esküsznek. Én meg a sokadik fajta vagyok, aki útközben tud csak kikapcsolni.
Tavasz az a sok nehéz illat közt a könnyed a növekvő szél hozza a tengersok virágon benzinszagon át
ahogy rágondol, már fut is össze a nyál a szájában a citromos íz emlékétől
bodzaszörp, az lesz délután
Te, aki gyerek vagy az életkorodnál fogva.
Te is, aki már elmúltál 14 vagy 18 esetleg 50 is.
Te, aki sosem vágynál gyerekre.
Te is, aki mindig is gyerekre vágytál, és még sincs.
Te, akinek végre, kínkeservvel „összejött”.
Te is, akinek simán sikerült.
Te, akinek ugyan megadta az ég, de vissza is vette.
Te is, aki fontolgatod, tervezgeted, hogy egyszer gyereked lesz- sose felejts el magad is gyerek lenni, és ma ha csak pár percre is, de ünnepeld meg a benned élő gyermeket.
Akik jól ismernek, tudják, hogy nekem konkrét célokra van szükségem nemcsak a fejlődéshez, de a mindennapi élethez is. Kívülről nézve valószínűleg nyomasztó tulajdonság mindig akarni valamit, sőt általában több dolgot is egyszerre, ritkábban szép egymásutánban, de ezt nyertem a csillaglottón, így működök jól.
Nem véletlenül az év csúcspontja az évtervező füzet kitöltése, amikor is lezárom az aktuális évet és kijelölöm a következő főbb mérföldköveit. Teszem ezt évek óta, a legnagyobb megelégedésemre. A kis füzeteken kívül a másik fontos tulajdonom a határidőnaplóm, amit ugyan egészen alternatív módon használok, de ebben vannak lebontva a nagy célok sok kicsire, segítségével adok keretet a mindennapoknak.
Mi ebben a különleges? Mindenkinek, vagy legalábbis a nagy többségnek vannak vágyai- mondhatnátok. De a vágyak és célok ugyan rokonok, mégsem teljesen azonosak.
A legváratlanabb szituációkban tudnak előbukkanni az agyam leghátsó „lomiszobájából” a közel-és régmúlt emlékei.
Még furcsább tulajdonságuk, hogy néha elő se jönnek, de a tudatalattiban munkálkodnak buzgón. Így történt meg például az, hogy fogalmam sem volt, miért vágyok annyira egy újabb hortenziabokorra? Tavaly vettem már egyet, meg is maradt szépen, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és anyák napjára egy szerencsétlen, félholt példány megmentését kértem a fiúktól. Ott hevert a Praktiker előterében, két virágja és pár levele már egészen kókadt volt. Hazahoztuk és két hét alatt annyira megerősödött, hogy ma bátorkodtam kiültetni a kertbe. Fejben régóta megterveztem a helyét, de csak ma állt össze a kép, miért is kellett ezt a kis növényt megmenteni?
Ritka az, amikor a heti témámhoz közvetítőt kapok, és a gondolataim nem a saját szavaimmal szólnak hozzátok, mégis belőlem. A héten kis híján belefulladva a tömegtájékoztatás híreibe, mocskába és tekervényeibe olyan üdítő gondolatok jutottak el hozzám, amelyre pohár vízként volt szüksége a lelkemnek.
Mostanság, amikor magyarnak (de mondhatnám, hogy osztráknak, franciának…) vagy európainak lenni vezetőinkre nézvén nem túl nagy büszkeség, dupla öröm volt átélni, hogy van egy közösség, melynek vezetője példakép lehet mindannyiunk számára. E hétre Ferenc pápa szavait hoztam el nektek. Azt gondolom, felekezettől, világnézettől függetlenül fontos gondolatokat oszt meg üzenetében. Olvassuk, okuljunk, menjünk és lássunk együtt!
Reggel óta Bródy: Mindannyian mások vagyunk száma jár a fejemben. Nem véletlen, egy csodaszép anyák napi meglepetés része volt a video, amit kisiskolás gyerekeink készítettek nekünk ezzel a dallal a főszerepben. Megható volt és érdekes is: a héten nagyon sokszor járta a fejemben és volt beszédtéma köztünk ez a hasonlóság-különbség ügy.
A héten Föld Napja volt, az egyik legkedvesebb ünnepem. Ünnepelem, hogy ilyen csuda világban élhetek, döntéseimmel hozzájárulhatok, legyen jobb hely ez a kis kedves, esendő bolygó.
Nem gondolom azt, hogy olyan sokat tudnék tenni egy esetleges klímakatasztrófa ellen. Sőt valószínűleg most botránkoztatok meg sokakat: szerintem nem lesz klímakatasztrófa, vagy ha mégis bekövetkezne, nem az embernek lesz köszönhető, akármilyen kártékony kis állatok is vagyunk.
Részemről annyit: ha már ide születtem, akkor itt a Földön, Magyarországon, Vas megyében, helyben kell tennem a legjobbat, ami épp tőlem telik. Bébi léptekkel haladok előre a környezettudatosság sűrűjében, mindig csak annyira, hogy épp egy picikét legyen kényelmetlen, de betartható az adott vállalásom.